Egy igazi szupersztárt leplezett le a TV2 stábja.
Egy igazi szupersztárt leplezett le a TV2 stábja.
Ezúttal egy kuriózummal készültünk, amire az idősebb generáció nagyobb eséllyel emlékszik, ugyanis 9 éve adta le a TV2 Ifj. Vezekényi László riportját, ami inkább egy paródiába illene. Sajnos azóta sem tudtuk meg, hogy az ekkor még ifjú játékos csupán egy médiahekket hajtott-e végre vagy pedig teljesen komolyan gondolt mindent, de nem is ez számít igazán, hiszen a videóval egy országot derített jobb kedvre.
László elmondása szerint nagyon ügyes Counter-Strike játékos, aki a baráti nyomásra elindult a WCG-n (ez annak idején a Major kaliberű eseménynek számított), ahol hamar kiderült, hogy mennyire tehetséges, hiszen megnyerte a versenyt, azt nem lehet tudni, hogy egyedül volt-e a csapatban, de ez részletkérdés, hiszen kétszer is megnyerte a tornát.
"Itt kétfajta nyeremény volt: lehetett választani egy bizonyos pénzösszeget vagy két profi programot és én a profi programokat választottam inkább"
Ezt követően László beletanult a videóvágásba, amit olyan szintre emelt, hogy még Lady Gaga menedzsmentje is felfigyelt a remek munkáira, így megkérték, hogy dolgozzon a világsztárnak, amire László rábólintott. Ezt követően pedig a nevét mindenki megismerte Hollywoodban, hiszen producerek is elkezdték zaklatni különböző forgatókönyv ötletekkel, de ebbe már inkább nem folyt bele.
Ezt olvastad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!