A HLTV fotósai idén sem tétlenkedtek, és mivel történésből nem volt hiány, az év során számtalan zseniális pillanatot sikerült megörökíteniük. A legjobbakból szemezgettünk.
Az IEM Katowice trófeáját pasha hozta be – könnyek között. A trófeát pedig az Astralis emelhette magasba, miután 2-0-ra legyőzték az ENCE csapatát. Gla1ve és az ikonikus öröm. Sokszor emelhette a kezét, győzelmekből nem volt hiány. Ez a kép São Paulóban készült, ahol egy BLAST-állomás trófeáját sikerült elhódítaniuk. A Liquid csapata, amely zsinórban négy nagy eventet nyerve, rekord időn belül, 63 nap alatt behúzta az Intel Grand Slam második szezonját. A CS történetének legnagyobb legendái közé tartozó NEO és f0rest fog kezet, egy DreamHack Masters Dallas mérkőzés után. A kritikusok egybehangzóan az 1.6-os verzió két legjobbjának tartják őket. GeT_RiGhT egy meccs utáni interjút követően könnyekben tör ki, mikor a jövőjéről esik szó. Utolsó mérkőzésére a budapesti V4-en került sor. JW vigasztalja Brollant, miután a fnatic – története során először – kiesett egy Major csoportkörében. Zeus hosszasan a nézőtérre néz, miután lejátszotta karrierje utolsó profi mérkőzését. A berlini nagyversenyen a Na’Vi a negyeddöntőben esett ki, az NRG ellenében. FalleN és zews hergeli a közönséget az IEM Chicago során, az ENCE elleni elődöntőt megelőzően. Coldzera kiválása miatt egy időre kénytelen volt a coach beállni ötödiknek. A Kovac-unokatestvérek ölelkeznek a berlini Major-ön, miután NiKo és a FaZe alulmaradt a huNter nevével fémjelzett CR4ZY-vel szemben. A NiP 0-3-mal búcsúzott Berlintől, itt éppen f0rest-et láthatjuk a 3. mérkőzés 2. pályája előtt. A North itt már 1-0-ra vezetett a BO3-as találkozón, s végül 2-0-ra be is húzták a svédek elleni meccset. Karrigan ordít a dán közönség felé, azt követően, hogy a mouz kétszer is felállt az Astralis elleni ESL Pro League elődöntőben. Csapata végül a döntőt is megnyerte: 3-0-ra győztek a fnatic ellen. Az év egyik legfontosabb eseményének, a cikkünkben is többször említett StarLadder Major Berlinnek helyet adó Mercedes-Benz Arena. A teljes összeállítás megtekinthető ITT .
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!