Az észak-amerikai játékos zsinórban harmadszor szerepel a HLTV húszas listáján, ám a 2017-es tizenkettedik, és a 2018-as tizenötödik pozíciót követően, ezúttal a szűk eliten belül is előkelőnek számító negyedik helyet csípte meg.
EliGE már 17 évesen a Liquid-hez került, és márciusban már az ötödik (!) évfordulóját ünnepelheti a szervezettel. Korábban az SKDC, illetve az eLevate csapataiban játszott, még korábban pedig StarCraft 2-vel űzte az ipart.
A 22 éves amerikai már harmadjára szerepel a listán, de egyértelműen az idei volt a legerősebb éve, mind egyéni-, mind pedig csapatteljesítmény szempontjából. Hét nagyobb tornát is a Liquid tudott megnyerni, ebből ötöt zsinórban, amivel az Intel Grand Slam második szezonja is összejött nekik.
Csapata végigdominálta az első félévet, 18 hétig a világranglista első helyét is ők birtokolták, de az utolsó néhány hónapra elfogyott a szufla. Augusztustól kezdve tornát sem nyertek, döntőbe is csak egyszer jutottak, és a világranglistán is visszacsúsztak a harmadik helyig.
Ettől függetlenül EliGE statisztikáin nem látszott, hogy a csapatnak nem annyira megy, egyénileg továbbra is hozta a tőle elvárt szintet. Tizennyolc nagyobb LAN-on vettek részt, ebből 11-szer EVP, és háromszor MVP lett.
Legértékesebb játékosnak választották a DreamHack Masters Dallas, az EPL S9, és az IEM Chicago során egyaránt.
A tizennyolc event mindegyikén (!) pozitív ratingben zárt, “legrosszabb” értékelését, 1.06-tal, New York-ban kapta. A másik véglet az 1.41-es chicagói torna, ahol nem volt kérdés, hogy az MVP-cím is hozzá kerül.
A HLTV kilenc mutatóját is kiemelte, melyek közt első helyet nem találunk, de összességében jól látszik, hogy a játék minden aspektusában bőven átlag felettit nyújtott. Második legjobb ADR (86.1), harmadik legjobb KPR (0.78) és impact rating (1.31), illetve negyedik legtöbb multi-kill (körök 20.2%-ában).
A legjobbak közé küzdötte még magát a következőkben:
- Összesített rating 2.0 – 1.21 (#5)
- Terror-oldali rating – 1.17 (#5)
- CT-oldali rating – 1.25 (#5)
- Rating a nagy tornák rájátszásában – 1.18 (#5)
- Körönkénti entry-killek száma – 0.13 (#6)
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!