Erről kár lenne lemaradni.
Még január elején számolt be Insect kollégánk arról, hogy szépen körvonalazódik az IEM Katowice 2020 CSGO csapatainak listája. Mostanra viszont kiderült, hogy pontosan ki lesz az a 16 alakulat, akik részt vesznek a 500 ezer dolláros összdíjazású versenyen, ami február 24-én (hétfőn) már kezdetét is veszi.
A világ legjobb 10 CSGO csapata már biztosan ott lesz az IEM Katowice 2020-as eseményén, ami kapcsán kérdés, hogy vajon az Astralis ezúttal képes lesz-e megvédeni a címét olyan kőkemény ellenfelek ellen, mint a mousesports, a Team Liquid, a Fnatic, vagy éppen az Evil Geniuses. Mindenesetre, ha nem szeretnétek egyetlen összecsapásról sem lemaradni, akkor kövessétek be az ESL főcsatornáját, illetve a másodlagos csatijukat is, hiszen angol közvetítéssel ezeken láthatjátok majd a legdurvább mérkőzéseket.
Az IEM Katowice 2020 összesen hét napig fog tartani, így nem nehéz kiszámolni, hogy március 1-én (vasárnap) kerül sor a nagydöntőre, ahol kiderül, hogy melyik csapat húzza be a bajnoki címet és vele együtt egy pontot az Intel Grand Slam tornára. A versenyen résztvevő összesen 16 csapatot két csoportba osztották a szervezők, ahol double elimination rendszerben végig best of 3-ban fognak megküzdeni egymással, ami alól egyedül a döntő kivétel, ahol bo5-ben fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.
Már a csoportmeccsek is rengeteg izgalmat tartogatnak, hiszen egyikben az Astralis, a Fnatic, a Vitality, a Natus Vincere, a FaZe Clan, a Ninjas in Pyjamas, a Renegades és a Cloud9 kapott helyet, a másikban pedig a Team Liquid, a mousesports, az Evil Geniuses, a 100 Thieves, a G2, a Virtus.Pro, a MAD Lions és a TYLOO játékosai küzdenek majd meg az óriási pénzdíjakért.
Az első nap párosításai már ki is derültek, így február 24-én (hétfőn) déltől a NiP és a Vitality, valamint az Astralis és a Cloud9, fél négytől a FaZe és a Na`Vi, illetve a Fnatic és a Renegades, míg este hétkor a mousesports és a TYLOO, továbbá a G2 és a 100 Thieves csapata csap össze.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!