Tegnap este 2 Salamander meccsre került sor az ESEA Advanced ligában. A román Nexust simán verték el a magyarok, azonban a brit Vexed Gamingbe már beletört a bicskájuk. Minden győzelemre szükség van, ugyanis már nem 32, hanem csupán 16 csapatos a rájátszás. Ez azt jelenti, hogy 11 győzelemmel biztosan be lehet jutni 10-zel is van rá esély. A lényeg pedig csak ott jön, a pénzdíjazás illetve a továbbjutási lehetőség az ESEA MDL ligába csak onnan érhető el. A Salamander jelenleg 9 győzelemmel és 5 vereséggel áll a ligában, a maradék két meccset kötelező lenne megnyerni a fix playoffhoz!
A Nexus elleni mérkőzést simán hozták a mieink, 16:7-re verték a románokat Mirage-on, akik a 25. helyen álltak. Ez a jelenet summázza az egész pályát, épp Aaron mészárol:
Ezek után érkezett a liga harmadik helyét elfoglaló ellenfél, a brit Vexed Gaming. A Salamander elfelejtett vétózni, így a pályát a Vexed választhatta, Infernón szerettek volna játszani, ami a mieinknek fix banja.
Az első félidőt 9:6ra megnyerték a britek, utána pedig hosszabbításra került sor. Az első három kört elhozta az ellenfél, annak ellenére, hogy mind a három körben a mieink lőtték az entry-t. A Salamander még visszamászott 18:17-ig, ám az utolsó kört nem sikerült behúzniuk, így 19:17-re nyert a Vexed Gaming.
A kiegyenlített küzdelem alatt rengeteg szép jelentet láthattunk, mindkét csapatnak voltak szerencsésebb körei. Mondjuk amit Kray művelt, az túl van minden határon:
Aaron gyönyörű clutch győzelme, összesen 4 killel:
Ezt olvastad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!