Újabb magyar sikernek örülhetünk.
A sors megismételte önmagát és a Salamander a FLASHPOINT kvalifikációt követően ismét legyőzte a Unique csapatát. A valamivel több, mint egy hónappal ezelőtti meccsen 2-0-ra nyertek a magyarok, most egy kicsit kérette magát az ellenfél, de a lényegen nem változtat: megint a Salamander került ki győztesen.
Az ESEA Advanced alsó ági negyeddöntőjén ugyanaz a három pálya került elő, mint a múltkori meccsükön, csak éppen más sorrendben. A magyarok megint Traint pickeltek, a Unique voksa viszont Mirage-ra esett, így ezúttal Nuke volt a decider.
A meccset végül a Salamander nyerte 2-1 arányban, így bejutottak a legjobb nyolc közé, ami már biztos pénzdíjat is jelent. Egész pontosan 750$-al lettek gazdagabbak, de ha a következő ellenfélen is túllépnek, akkor azzal már egy MDL Relegation spotot is bebiztosítanának!
MIRAGE
A srácok esélyt sem adtak az ellenfélnek, a Unique pedig saját pályáján lett rommá verve. A 16-2-es sikerből mindenki kivette a részét, egy magyar sem zárt 1.22-es rating alatt, amit nagyban elősegített a magas KAST arány.
Példának okáért coolio 100%-al zárt, azaz mind a 18 kör során igaz volt rá, hogy vagy túlélt, vagy killt/asszisztot szerzett, vagy pedig halálát követően tradelték. Fragek tekintetében torzsi vitte a prímet: 21-el zárt, mellé 3-as KD-val és 112-es ADR-el.
Néha úgy tűnt, mintha a magyaroknak nem is lenne füst a pályán:
Máskor a kiváló reakcióidő hozott gyors entry-fraget:
TRAIN
Fordult a kocka, és gyakorlatilag az előző map ellentettjét láthattuk. A Salamander pickelte Train-t, jól is kezdtek (6-1), ám a Unique egy 15-1-es futással elintézte a pálya fennmaradó részét, így az oroszok “visszabrékeltek”, 7-16. Azért a füsttel itt is jó barátságot ápoltunk, bodito speciel kétszer is hármason szivatta meg PASHANOJ-t.
NUKE
A decider pálya nem kezdődött túl jól. Bár az első kör meglett 2v4-ben, de ezt egy 8 körös Unique-roham követte. Az oroszok még 9-2-re is vezettek, de a félidő végét meghúzta a Salamander, és sikerült kiharcolni egy 9-6-os eredményt. CT-ből aztán nem volt kegyelem, összesen két kört hagytak az ellenfélnek: 16-11.
A magyarok abszolút megérdemelten nyertek, így folytathatják útjukat az alsó ágon. Már a következő ellenfélre is fény derült: pénteken 18:00-kor a dán Ambush lesz az ellenfél, amely a FATE csapatát búcsúztatta.
A Metabro élő közvetítése akkor is várni fog titeket, reméljük a Salamander is sikerrel veszi az újabb akadályt! Nagy gratuláció a srácoknak, a nézőknek pedig köszönjük a szurkolást!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!