A Riot máshogy áll a kérdéshez, mint a League of Legends esetén.
Pár nappal ezelőtt már meséltünk nektek arról, hogy a Riot Games csapata a következő nagy e-sport címet szeretné megcsinálni a legújabb játékából, amire minden esélye meg is van, hiszen a hobbi játékosok mellett a sokat látott profik közül is egyre többen kapnak rá. A fejlesztőcsapat most megosztotta a gondolatait azzal kapcsolatban, hogy a jövőben pontosan hogyan szeretnék ezt elérni.
A Riot azt szeretné, hogy a Valorant legyen a következő nagy e-sport játék!
A frissen megosztott víziójukból kiderül, hogy – a pletykákkal ellentétben – nem szeretnék erőltetni az e-sport közösség létrejöttét, így helyette inkább partneri kapcsolatokat építenek ki harmadik félnek számító versenyszervezőkkel, játékosokkal és tartalomgyártókkal, akik nagyban elősegíthetik a kompetitív szcéna megszületését. Állításuk szerint óriási elképzeléseik vannak e-sport terén a Valoranttal, viszont ennek kiépítése azért egy hosszabb folyamat lesz.
Útközben az is kiderült, hogy a Riot összesen 3 különböző szintű e-sport versenyben gondolkodik: a legkisebb ilyen eseményeken – amit leginkább netkávézókban és gamer bárokban képzelnek el – maximum 10 ezer dollár (3.1 millió forint) lehet majd az összdíjazás; az influencerek, e-sport szervezetek és márkák által szervezett közepes versenyeken összesen maximum 50 ezer dollár lesz hazavihető (15.7 millió forint); illetve a végére maradnak az olyan nagy versenyszervezők, mint az ESL és a DreamHack, akik a legnagyobb pénznyereményeket oszthatják majd ki.
Csatlakozz még ma folyamatosan épülő Valorant közösségünkhöz!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!