ZywOo, kennyS és a többi sztár mentek a levesbe.
A tegnapi napon lejátszásra került a Red Bull Flick 2vs2 verseny, amely 16 csapattal, 24 ezer dollár összdíjazással, illetve a Metabro jóvoltából magyar közvetítéssel várta az érdeklődőket.
A tizenhat csapatot négy darab négyfős csoportba osztották, ahol BO3-as round-robin rendszerrel döntötték el a két továbbjutót, azaz mindenki mindenkivel játszott egy-egy mérkőzést. Már a csoportkör is bőven tartogatott meglepetéseket, hiszen négy nagynevű páros is kiesett, így búcsúznunk kellett a Vitality, az ENCE, a BIG és a G2 egyik duójától is.
A G2 Esports két csapatot is indíthatott, amelyből legalább a kennyS/JaCkz páros megélte a rájátszást, de ők se húzták sokáig, hiszen a negyeddöntőben már ki is estek. És ha már negyeddöntők: a top8-ba mind a négy kvalifikációról érkező csapat bejutott, ami elég komoly teljesítmény még akkor is, ha a ZywOo-féle sztárok nem is az ilyen eseményeket fogják a legkomolyabban venni.
De hogy tovább fokozzuk a fenti mondatot, a négy kvalis csapat mindegyike (!) bejutott az elődöntőbe, ahova így szó szerint csak az a négy team kerül be, amelyek nem kaptak meghívást a tornára, hanem a nehezebb úton kellett megszerezniük a spotot.
Az elődöntőben így egy orosz, egy ukrán, egy francia és egy német páros mérettette meg magát – előbbi kettő a Bardolph Open-ről, míg utóbbiak a regionális zárt kvalifikációról jutottak be a főversenyre. A top4-ben végül éppen utóbbi kettő került ki győztesen, így egy német-francia finálé érkezhetett.
A német vonalat a Berzerk duója, s1n és skyye alkották, míg a franciákat a The Dice játékosa, Djoko, illetve az egyetlen HLTV-meccsel rendelkező Ex3rcice képviselte. A döntő már BO5 volt és a két csapat minden, a Red Bull által erre a versenyre készített pályán végigment, hiszen a meccs 3-2-es német győzelemmel ért véget.
S1n és skyee hosszú utat tett meg a sikerig, de megérte, hiszen 9400 dollár ütötte a markukat. Gratulálunk nekik!
Ezt már olvastad?
“Apámról annyit tudok, hogy meghalt” – interjú a Major-győztes Dosia-val
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!