Mindezt veretlenül: 5 mérkőzés, 5 győzelem. GG srácok!
Miközben a Budapest Five az ESEA Advanced rájátszásában küzd az MDL spotért, addig a szervezet egy másik tornára, a GameBuddy Challenge Cup-ra is meghívást kapott. Az esemény hétfőn kezdődött és tegnap este, magyar sikerrel ért véget!
Megnyertük a GameBuddy Entertainment által szervezett @ChallengeCupTV-ot!
Köszönjük szépen a szavazatokat és a bíztatást, ti is csapattagok voltatok!@kolorCSGO @cooliocsgo @torzsics @korycsgo @fleavcs @gabesson1 & @ixikee #kingsneverdie #letsgobp5 pic.twitter.com/5CjzSuLt6k
— Budapest Five (@BudapestFive) November 11, 2020
A verseny érdekes formátumot választott, ugyanis MR15 helyett MR12-t láthattunk (azaz 13 nyert körig tartott minden mérkőzés), illetve az összecsapásokat különféle feladatok tarkították, amiért plusz pontokat lehetett szerezni. A körök egy pontot, a teljesített kihívások pedig két pontot értek.
A nyolc meghívott csapatot két négyfős csoportba osztották, a magyarok a “B” jelű négyesbe kerültek, a FATE, a Hard Legion és a BLUEJAYS mellé. A srácok mindhárom meccsüket megnyerték, akár a kihívásokkal együtt, akár azok nélkül nézzük.
- Budapest Five 27 vs. 21 Hard Legion (13-9, Mirage)
- Budapest Five 25 vs. 22 FATE (13-10, Mirage)
- Budapest Five 29 vs. 16 BLUEJAYS (13-8, Mirage)
A magyar csapat ezzel megnyerte csoportját és automatikusan az elődöntőbe jutott, akárcsak az A-csoport győztese, a Project X. A negyedik helyezettek (BLUEJAYS, ex-Mustang Crew) kiestek, míg a második és harmadik helyezett csapatok a negyeddöntőben folytatták.
A Budapest Five elődöntős ellenfele a Singularity lett, amely ellen megint egy Mirage érkezett, s újfent magyar győzelemmel: 29-23 (13-9, Mirage). A fináléban a másik csoportgyőztessel találkoztak, immáron BO3-as formátumban.
A döntőben fordítás kellett a srácoktól, ugyanis az első pályát (Train) meg tudta nyerni a Project X. Azonban fleav és csapata nem tört össze, a fennmaradó két pályát (Inferno, Nuke) egyaránt behúzták, s ezzel a győztes csapatnak járó 7000 eurót is.
A Budapest Five pénteken az ESEA Advanced rájátszásában folytatja, ahol a legjobb 12 között, alsó ágon, a lengyel Izako Boars lesz az ellenfél. A BO3-as mérkőzést a magyar csapat csatornáján élőben követhetitek majd, 18 órás kezdéssel!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!