A MASONIC és az AGF Esport ellen is alulmaradtak, így kiestek a versenyről. Ne felejtsétek, hogy holnap kolor és a cowana Gaming is képernyőre kerül!
Hétfőn indult útjára az Absolute Masters Summer, egy egyhetes nemzetközi megmérettetés, amelyre a Budapest Five és a cowana Gaming is meghívást kapott. A Leet Esport által közvetített 7000 eurós versenyen tegnap került sor az első magyar érdekeltségű összecsapásokra, ugyanis a Budapest Five csoportja került terítékre.
Coolio és csapata a dán MASONIC ellen játszotta a nyitómeccset, amit 16:11-re vesztettek el Vertigón. Ezt követően a vesztesek mérkőzésén egy újabb dán ellenféllel, az AGF Esport-tal találták szembe magukat, ezúttal pedig Mirage-on maradtak alul 16:11 arányban.
Sajnálatos módon most nem jött ki a lépés a Budapest Five-nak, de jó ellenfeleket is kaptak, ráadásul – a megkérdőjelezhető formátum miatt – két BO1 után már búcsúztak is a tornától.
Ha másra nem, akkor további gyakorlásra és kísérletezésre ez is jó volt, a közeljövőben pedig számos további versenyen láthatjuk majd a FASHR-rel hivatalosan, mar-ral pedig egyelőre még próbaidőn kiegészülő csapatot.
Ne felejtsétek el, hogy az Absolute Masters tartogat még egy magyar érdekeltséget, a kolor nevével fémjelzett cowana Gaming csütörtökön játszik majd. A mérkőzéseket a Leet Esport csatornáján élőben követhetitek!
Emellett a Budapest Five-ot követhetitek a Magyar Esport Bajnokságon és az ESEA Advanced-ban (mindkettőt a Leet Esport közvetítésének kíséretében), de az együttes a Spring Sweet Spring #3-ra és az EDC negyedik szezonjára is meghívást kapott.
Mindkét csapatnak sok sikert kívánunk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!