Gaming

4x nagyobb, 16x részletesebb: íme minden tudnivaló a Fallout 76-ról


Az E3-on bemutatták a közelmúltban bejelentett új Fallout-játékot.

Egy ideje már tudjuk, hogy készül a Fallout 76, hiszen a Bethesda a közelmúltban már belengette a következő Fallout-játékot. Az első bemutatókra azonban egészen idáig kellett várnunk: az E3-on végre lerántották a leplet az előzményről, mely – a korábbi pletykáknak megfelelően – kicsit más jellegű lesz, mint az eddigi részek.

A legfontosabb különbség az online jelleg: a Fallout 76 világában minden egyes karakter valós. Persze nem több ezer játékosra kell gondolni, ez furán is mutatna a megszokott poszt-apokaliptikus környezetben: a fejlesztők nagyjából pár tucat játékost fognak behajítani ugyanabba a világba.

Mielőtt bárki megijedne: a Fallout 76 egyedül is játszható lesz.

Vagyis ugyanúgy lehet majd játszani, mint bármelyik másik Fallout-játékot, csak éppen emberi ellenfelek fognak ránk vadászni – a legkülönfélébb mutáns lények mellett. A legnagyobb móka persze az lesz, amikor csapatba verődbe építünk bázist (amit egyébként mozgatni is lehet majd a térképen), vagy amikor elfoglaljuk a nukleáris erődítményeket, hogy onnan bombázzuk szét a többi játékost. A lényeg a túlélés, erre kell majd fókuszálni, a fejlesztők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy nem kell könyörtelen megoldásokra számítani, vagyis halál esetén például nem bukjuk a karakterünket.

Ami a méreteket illeti: erre egészen biztosan nem lesz panasz, a Fallout 76 ugyanis a terület nagyságát tekintve négyszer akkora lesz, mint a Fallout 4. Arról nem is beszélve, hogy a kidolgozottságot tekintve is óriásit léptek előre a készítők: ha hihetünk a fejlesztőknek, akkor ilyen tekintetben 16-szor részletesebb lesz a játék, mint az előző rész.

Ami jó hír, hogy a túlélésre és online játékra fókuszáló előzményre nem is kell már olyan sokat várni: a Fallout 76 november 14-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. A fenti trailer mellett egy rövid gameplay bemutatót is tudunk mutatni róla, ezt odalent nézhetitek.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva