League of Legends

Ahri játékmenete “nem szórakoztató”, sorban áll egy frissítésért


A már jobb időket is megélt mides helyzete változhat az AP tárgyak újraszervezése után.

Ahri a következő jelentkezője egy esetleges átalakításnak, miután a Riot rendbe rakta az AP tárgyakat. Ugyan a hőssel nincs probléma egyensúly téren, maga a játékmenete kezd “unalmassá” válni Meddler szerint.

A hősről folytatott diskurzus az egyik vezető fejlesztő Riot Meddler, valamint néhány Ahri orientált játékos között folyt a legutóbbi Gameplay Thoughts komment szekciójában. Meddlert több irányból is “támadták” Ahrival kapcsolatban, így nem volt mit tenni, a rioter leírta a játékmenetért felelős csoport véleményét a mides karakterről, s némi kulisszatitkot is elárult.

” Az Ahrival történő játék nem feltétlenül szórakoztató. Ezt pedig valahol a W képessége számlájára írjuk. A másik nagy faktor, ami ezt mondatja velünk, az a játékmenetének egyoldalúsága. Teljesen mindegy, hogy hogyan teljesít egy Ahri játékos, szinte biztos, hogy ugyan olyan ráhatása lesz minden mérkőzésre. Egy előnyben lévő Ahri a játék jelenlegi stádiumában nem tudja effektíven kihasználni a lépéselőnyt, s ezzel előrébb lendíteni a csapatát. (Mondjuk ez jelenleg több orgyilkos karakterre is igaz.) Ugyan az erejével semmi baj a karakternek, de a jó és a rossz teljesítmények között nagyobb különbségnek kellene lenni, mert így elég monoton a hős.”

Oriannához hasonlóan Ahri tele lenne lehetőségekkel, ugyanis a képességtára rendkívül szerteágazó. Több csapatkompozícióba is kiválóan beleillik, ugyanis van CC-je, mobilis, a sebzésével sincs probléma, tehát összességében megáll a saját lábán anélkül, hogy komolyabb segítségre szorulna a társaitól. De egy biztos, Meddlernek teljesen igaza van a Fox-Fire (W)-el kapcsolatban. Ad némi teret az 1v1 szituációkban, valamint van benne burst potenciál, ám kb ennyire képes maga a spell, ráadásul gombnyomásra aktiválódik, majd automatikusan megy ki a sebzés. Minden csak nem egy interaktív lehetőség, egy kakukktojás Ahri további képességei között. Nem csoda hát, hogy a Riot felírta a változtatni kívánt képességek listájára a Fox-Fire-t, ám ami érdekes, hogy az Orb of Deception (Q) is változhat Meddler szerint.

“A 8.5 és a 8.7-es ciklus között szeretnénk komolyabban foglalkozni Ahrival. Mindenképpen célunk, hogy szélesebb skálára tereljük a hőst és végre szignifikáns különbség legyen egy neutrális, a jó, vagy a rossz teljesítmény között. Azt szeretnénk, hogy nyomot hagyjon Ahri teljesítménye a játékban. Pontos információval nem tudok még szolgálni, hogy mire lehet majd számítani a jövőben Ahri kapcsán, de nagy valószínűséggel a W-n fogunk alakítani, valamit megvizsgáljuk, hogy a Q bónusz mozgási sebesség buffjának mennyi értelme van, s ennek fényében változtatunk majd ha kell.”

Riot Meddler továbbá azt is elmondta, Ahrin kívül több AP karakter is beállt az apróbb munkát igénylő karakterek sorába, ám jelenleg az AP tárgyak újraszervezése a prioritás a fejlesztők körében. Ha mindez megérkezett (már nem sok idő), meg lehet nézni, hogy az új viszonyrendszerben mikre képesek a karakterek,s ennek fényében lépni az ügyükben.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva