Fifa

Angol legendák, akiknek ott a helyük a FIFA 21 ikonjai között!


Összeszedtük azokat az angol legendákat, akiknek szerintünk mindenképp ott a helye a FIFA 21 ikonjai között!

A futball őshazája, Anglia. Megmondani is nehéz lenne, hogy hány zseniális focistát köszönhetünk nekik, hát még mennyit fogunk. A Premier League zsúfolásig van remek klubcsapatokkal, akik között folyamatos és éles a versengés, legyen szó bármelyik kupa meccsről, esetleg egy sima bajnoki összecsapásról. Ilyen közegben szinte magától értetődő, hogy tehetségek és legendás klasszisok tucatjai termelődnek ki, és ez így megy már időtlen idők óta.

Az angol válogatott a bajnokságukhoz hasonlóan mindig kiemelkedett az európai átlagból. Meglepő lehet, de a világ egyik legrégebbi válogatottja sosem foglalta még el a FIFA-világranglista első helyét, viszont ’93-as fennállása óta majd mindig a legfelsőbb elithez tartozott. (Kivéve az 1996-os 27. helyezést, jelenleg pedig a 4. helyen áll.) Világbajnokságot egyszer, Európa-bajnokságot egyszer sem tudott nyerni, bár a negyeddöntők legjavában általában bérelt helyük szokott lenni.

Az angol futballnak és futballistáinak sokat köszönhetünk mi, a sportág szerelmesei, nem csoda hát, hogy akad pár ikonikus név, megkerülhetetlen figura, akiket szívesen látnánk viszont a FIFA 21 virtuális gyepén.

John Terry – 90 CB

Top csapatok: Chelsea
Meccsek: 837
Gólok: 73
Klub győzelmek: 5x Premier League, 5x FA Cup, 3x League Cup, 1x Európa Liga, 1x Bajnokok Ligája
Válogatott: –

Ashley Cole – 90 LB

Top csapatok: Arsenal, Chelsea, Roma
Meccsek: 794
Gólok: 21
Klub győzelmek: 3x Premier League, 7x FA Cup, 1x League Cup, 1x Európa Liga, 1x Bajnokok Ligája
Válogatott: –

Stanley Matthews – 92 RW

Top csapatok: Blackpool, Stoke City
Meccsek: 787
Gólok: 84
Klub győzelmek: 1x FA Cup, 2x Az Év Játékosa, 1x Aranylabda (1956)
Válogatott: –

David Beckham – 92 RM

Top csapatok: Manchester United, Real Madrid, AC Milan, PSG
Meccsek: 844
Gólok: 144
Klub győzelmek: 6x Premier League, 2x FA Cup, 1x La Liga, 1x Copa Del Rey, 1x Ligue 1, 1x Interkontinentális kupa, 1x Bajnokok Ligája
Válogatott: –

Gordon Banks – 93 GK

Top csapatok: Leicester City, Stoke City
Meccsek: 633
Védések: 225 (Estimated)
Klub győzelmek: 2x Angol Ligakupa
Válogatott: 1x Világbajnok

Bobby Charlton – 93 CAM

Top csapatok: Manchester United
Meccsek: 755
Gólok: 260
Klub győzelmek: 3x Premier League, 1x FA Cup, 1x Bajnokok Ligája, 1x Aranylabda (1966)
Válogatott: 1x Világbajnok

Ők lennének hát azok az angol legendák, akiknek szerintem mindenképpen ott lenne a helye a FIFA 21 ikon játékosai között. Erre egyébként meg is van az esély, ugyanis az EA bejelentette, hogy az eddigieknél jóval több ikonnal fogják megtölteni a soron következő Ultimate Team játékmódot.

Ha valakit hiányolnál a listánkról, akkor egészen nyugodtan oszd meg velünk kommentben a véleményed, de ha még tetszett is, akkor érdekelhetnek az előző legendákról szóló cikkeink is!

Csatlakozz még ma vadiúj XBOX Series X csoportunkhoz!

Francia legendák, akiknek ott a helyük a FIFA 21 ikonjai között!

(Forrás: Gfinity Esports)

Ha nem akarsz lemaradni semmilyen hasonló hírről, akkor csatlakozz ehhez a remek közösséghez Facebook-on:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva