BoardGame

Bár a húsvét idén, úgy tűnik, elmarad, de azért még megajándékozhatjuk egymást


Múltkor már lőttünk egy húsvéti ajándékötletet a kistesónak húsvétre, és most itt van még, mert ha locsolkodni akkor sem mennénk, ha akarnánk, de ajándékokkal még kompenzálhatunk, és tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne. A Pagony új társasjátéka a Tökmagok – Kincsvadászat.

Az ismert, hovatovább sztárstátuszú meseíró, Berg Judit legismertebb alakja Rumini, az egér, akit tavalyig bezárólag nyolc könyvében is szerepeltetett, és akinek sztorijával nagysikerű színdarab is fut (mármint akkor, amikor nyitva vannak a színházak), és akinek “saját” játszótere is van a budapesti I. kerületben, a Budai Vár alatt. De Berg Judit nem csak a kisgyerekeknek tud nagyot mondani; tavalyelőtti Drifter – A darknet árnyékában című könyvébe az infokommunikációs technológiák legfrissebb  dolgait írta bele, megmutatva a veszélyeket, de lehetőségeit is.

A Rumini már kapott társas- és kártyajátékot is, és a Tökmagokról szóló Berg Judit-sorozat ugyan még csak négy kötetet tesz ki, de most megjelent társasverzióban is. A keretsztori szerint a négy tökmag, Benő, Minka, Palkó és Rézi egy korallzátonyon búvárkodik, mire a fejük fölé borul a vízbe egy kincsesláda. Nyilván rámozdulnak a kalózok kincseire, és nyilván a víz összevissza sodorja azokat, tehát nincs könnyű dolguk.

Játékosként velük vagyunk, ki kell számítanunk, merre sodródnak a kincsek, mindezzel pedig a térbeli tájékozódás és az absztrakt gondolkodás fejlődik, besorolása szerint pedig a logikai játék. Vannak benne szép színes dobókockák, hullámlapkák, kincslapkák, fakorongok, 7 éves kortól ajánlják, 2–4 játékos ülhet le vele, és kábé fél óráig tart egy menet. A játékot Berg Judit az ismert társasjáték-szakértővel, Lencse Mátéval (róla is írtunk már) készítette, az illusztrációk pedig Mészely Ilka munkái. Teli ára 4990 forint, épp beleférhet húsvétra.

 

 

Ez is jó lehet húsvétra:

Zenit – az egyensúly megtapasztalása

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva