League of Legends

Brand új erőre kaphat, erősít a passzívján a Riot!

Cloud - Igrici Áron - 6 éve Címkék: Brand, buff,

Nem megy túlzottan jól mostanában Brand-nek, a Riot el is kezdett foglalkozni vele.

Az új rúnarendszer bevezetésével Brand volt az egyik hős, akiről igazán azt gondoltuk, hogy kiemelkedő lesz. A Summon Aery és az Arcane Comet Keystone-ok kiválóan működnek rajta, ráadásul ott van a Sorcery ágon belül a Manaflow Band, ami még meg is oldja a karakter mana problémáit. Mindez, csak elméletben érvényes, ugyanis a gyakorlatban sokat nem változott Brand helyzete.

Ezt a helyzetet orvosolná a Riot egy buffal, amit jelenleg a PBE szerveren tesztelnek és várhatóan a következő hónapban érkező 8.1-el hoznának el az élő szerverekre, ha megfelelőnek tartják.

A buff a passzívját érinti, az élő szerveren az ellenfél max életerejének 2%-át sebzi, míg most a PBE-n ez 4%! Elsőre nem tűnik túl nagy erősítésnek az a plusz két százalék, tekintve, hogy egy 2500 életerővel rendelkező karakter esetében a Blaze sebzése csak 50 lenne. Ami miatt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni ezt a módosítást, az éppen a passzív működése. Lehetséges, hogy nem csapja agyon az ellenséges hősöket az első robbanással, viszont ha jól megfigyeljük, rájöhetünk, hogy alapvetően nincs töltési ideje ennek a képességnek. Bármikor, bármennyiszer alkalmazhatjuk, egyedül annyi a feladatunk, hogy Brand képességeinek kombinációit eltaláljuk. Igen, sajnos ez az erősítés nem fog nagyot lendíteni azokon, akik éppen meg szeretnék tanulni a hőst, ám azoknál szignifikáns változásokat fog eredményezni, akik már évek óta játszogatják a forróvérű karaktert.

Arról nem is beszélve, hogy a százalékos sebzés miatt, minél több életereje van az ellenfélnek, a passzív annál többet fog ütni, tehát pusztán életerő halmozással nem lehet majd áthidalni Brand sebzését. Egy late game csapatharcban, amikor már mindenki teljes felszereléssel feszül egymásnak, az a plusz 2% max életerőből arányló passzív sebzés akár még játékmegváltó is lehet!

Természetesen ezek az adatok még változhatnak januárig. Ha túlzottan erősre sikerült, akkor még állítgathat rajta a Riot, bár ez igaz a másik irányba is. Egy biztos, Brand passzívja jelen stádiumában nem állja meg a helyét, a fejlesztők pedig azon vannak, hogy felhúzzák egy olyan szintre, ami meghatározó hőst csinál a tüzes midesből, vagy akinek úgy tetszik, támogatóból.

Nyitókép: gameinfo.eune.leagueoflegends.com

Forrás

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva