League of Legends

Camille készítője tervezi a League of Legends 140. hősét!


Nem telt el sok idő Zoe hivatalos bejelentése óta, de máris hallani pletykákat a Zoe utáni időszakról.

Épphogy megjelentek az első játékmenet videók a 139. hősről, Riot Reav3 máris elindított egy pletykafolyamot a 140.-ről.

A rioter elmondása szerint a következő karaktert nem más fogja tervezni, mint Jeevun “Jag” Sidhu, aki többek között Camille tervezője is volt.  Sőt, azt is megtudhattuk a hivatalos League of Legends közösségi fórumról, hogy RiotJag már Camille megjelenése óta dolgozik a projekten, ami már lassan egy éve történt, egészen pontosan 2016 december 12-én! Természetesen egy hősalkotási folyamat nem rövid, meg kell tervezni, ha az készen van animálni kell, el kell készíteni a hangokat és videó effekteket, egy szó mint száz bőven kell egy év ehhez a procedúrához.

A Riot Games viszont rutinos a karakterkészítési folyamatokban, Riot Reav3 elmondta, egy tervező egyszerre akár két projekten is dolgozhat, s jelenleg RiotJag is éppen ezt teszi. Az ilyen jellegű “munkamegosztás” egyébként még talán hasznos is, jó, ha az ember hozzá tud nyúlni valami máshoz, mialatt alkotói válságba kerül.

Jag legfőbb feladata jelenleg az új hős elkészítése, a megmaradt energiáit pedig Aatrox játékmenetének frissítésébe öli. Igen, RiotJag lesz ugyanis aki “elköveti” a már régen várt Aatrox GU-t (Gameplay Update).

Sajnos részleteket még nem tudunk egyik munkájáról sem, de ha megnézzük milyen sajátos stílussal rendelkezik Camille, egy pillanatig nem kell tartanunk attól, hogy nem lesznek szórakoztatók a projektek végeredményei.

Swaint új irányba hajtja a Riot, ígéretesnek tűnik!

Ami viszont közel biztos, az Zoe megjelenése a következő frissítésben. A kis huncut hölgyecske ugyanis már lassan egy hete elérhető a PBE tesztszerveren, ez pedig azt szokta jelenteni, hogy a következő egy-két hétben várható frissítéssel már az elő szerverekre is átvándorol. Ha ez megtörténik, akkor bármelyik pillanatban jöhet a Swain VGU, amit hivatalosan Zoe megjelenése utánra datált a Riot Games. Zoe-t a League of Legends Live rendezvényen mutatták be a világnak, lehetséges, hogy a Swain VGU-t az All-Star eseményen fogják? Mi örülnénk neki…!

Ti milyen jellegű hősre vágynátok leginkább?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva