Counter Strike

Na de hogy maradt egyben a rács? A srác sem hitte el, milyen gránátot dobott


Cache szellőzője eddig is a trükkök fellegvára volt, de ha ezt a vakítót meg lehet tanulni, még inkább azzá válik!

Cache egyik legfontosabb területe a pálya középső része, ez azt hiszem mindenkinek tiszta. A Midcontrol jelentősége itt a legnagyobb, talán még Mirage-on ennyire kiemelkedő.

Pont ezért, ha valami ütős trükkre, vagy hibára derül fény, az mindig itt bukik ki!

Ez az eddigi legjobb Cache bug, beépített WH-t kapott a pálya miden! – gamer.hu

Senki nem tudja mikor és miért jön elő, egyszer csak ott van. Az ilyen körökben nem jó érzés CT-nek lenni, ők ugyanis semmit nem látnak ebből. A pálya középső része eddig is tele volt hibákkal, de a megakadó gránátoknál ez most sokkal jobb. Átlátszó falak!

A legújabb találmány egy rácsot ki nem törő gránát pozíció, mely totálisan véletlenül született meg. Hősünk ugyanis csak jobb egérgombbal ki akart ejteni egy popflash-t, és utána vadulni egyet az UMP-vel, ám sokkal jobb dolgot talált.

A reakcióján látszik is, hogy elsőre ő maga sem hiszi el, az a gránát hogy nem törte ki rácsot. Másodjára is megpróbálta ugyanazt megdobni, ekkor azonban már tört minden. Kétszer egymás után nem sikerült megcsinálni.

Egyszer is elég persze, ha tudatos a dolog. Rendkívül hasznos technika lehet akár CT-ben, akár terrorban ez a vakító. Ha megtanulod úgy dobni a gránátot, hogy nem töri ki a rácsot, az ellenfél nem számít rá, így nincs ideje elfordulni előle.

Felbontástól függetlenül tehát körülbelül ide kell célozni, majd dobás helyett pusztán jobb egérgombbal csak beejteni a rács fölött. Ekkor ugyanis nem fog kitörni, de a vakító jó helyre megy!

Ha pedig a társadnak akarsz észrevétlen popflash-t dobni ugyanitt, akkor ezt a videót ajánljuk begyakorolni. Kb az év egyik legjobb trükkje:

Megállíthatatlanul terjed a vakító láz Cache-en, sorra jönnek a rést kihasználó videók – gamer.hu

Ha a BIG Bug nagy felháborodást keltett, akkor mi lenne, ha valaki ezt bejátszaná egy profi meccsen. Azonnali javításért kiált, vagy maradjon? A vakító, ami átmegy a résen, csak pár napja került fel a netre: A dolog sokak figyelmét megragadta és egyből elkezdték az emberek másolni: A szinte kivédhetetlen vakítóra még felkészülni sem lehet, egyszer csak fehérség és meghalsz: Ha a BIG Bug tiltó listára került és a Valve rekordsebességgel küldte a javítást, akkor erre mit mondjunk?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva