Counter Strike

Barcode nélkül folytatja a Game Agents, már meg is van az új ötödik


A WESG európai döntőjére készülő magyar lineup cserére szánta el magát, Barcode nem utazik Barcelonába!

A Game Agents már javában készül WESG döntőre, a nagy ráfeszülésben aztán hirtelen még egy cserét és egy analystot is beújítottak a csapat mellé! Barcode teljesítményével ugyanis nem volt elégedett a csapat egy része, így cserére szánták el magukat. Két héttel a barcelonai döntő előtt!

“Barcode szerintem elvesztette a motivációját. Nagyon keveset játszott és a gyakorlásainkon sem tudta nyújtani előző önmagát. A többiek nevében persze nem tudok nyilatkozni. És hogy valójában mivan, azt csak Barcode tudja.” – osztotta meg velünk gabesson.

Barcode oldaláról a sztori ugyanígy fest, de mégis egészen máshogy. Például elmondta, amire Gabi célzott. Hogy “valójában mivan” szerinte:

“Volt egy ilyen hét, hogy kurva beteg voltam, ezért keveset praccoltunk. Szal 20 órám volt ezt kevesellték, ami jogos. Így megdumáltuk, kövi héten akkor innentől komoly work mindenkitől és odafigyelünk mindenre.

Na nekem 6 nap alatt felment 36.5 órára az óraszámom, mert elkezdtem demózni, botozni, ugye komolyra vettük. Ezután kaptam egy ilyet, hogy egyesek nem tartják elégnek, amit beleteszek. Olyanok, akik szerintem nálam kevesebbet vállaltak. Volt ellenszavazat is, de a csapattársak és mustang 3:2 arányban úgy döntöttek, mennem kell. Kicsit kiégetős de ez van.”

A dolog mögött tehát úgy tűnik nem is kizárólag a rengeteg gyakorlás áll. Talán akkor a túl tryhard hozzáállás és a dátum közeledte okozta pánik? Bármelyik is a valódi ok, kívülállóként, elsőre elhamarkodottnak tűnik.

És hogy ki az új ötödik? Egy régi ismerős a magyar mezőnyből:

Forrás: Steam

Barcode helyére tehát ZEN érkezik, akivel már megy is a közös praccolás. De nem ez az egyetlen változás a Game Agents csapatánál, érkezett ugyanis egy kis plusz segítség is melléjük:

“Alexradot bevettük analystnak, aki segít majd a játékunk fejlesztésében. Egyelőre csak a WESG-ig, utána meglátjuk.” – tudtuk meg FLASH-től.

A Game Agens új lineupja tehát a következő:

  • flash
  • fleav
  • gabesson
  • koloRRR
  • ZEN
  • Mustang (coach)
  • Alexrad (analyst)

Reméljük a srácok a legjobb döntést hozták rövidtávon! November 22-étől 5 napon át szurkolhatunk nekik a WESG európai döntőjén! Az pedig, hogy mi lesz Barcelona után, már más kérdés…

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva