Counter Strike

3 pletyka 1 nap alatt? Nagyon beindult a mousesports forgató gépezete


Ropz szerint még a héten bejelentik az új lineup tagjait.

A fiatal észt játékos egy kis FPL streamre szánta el magát, és nem bírta ki a csapatot érintő spoiler nélkül. A nézői kérdésekre válaszolva elmondta, még a héten bejelenhetik az új kezdő ötöst. A csúfos Minor szereplés után chrisJ és STYKO is kispadra került. Jelenleg tehát csak ropz, oskar és suNny helye biztos, de még az is lehet, hogy az övék sem. Ha ugyanis a forgatás egyszer beindul, akkor nincs megállás. Egyetlen nap alatt 3 pletyka is napvilágot látott a csapat körül. A hírek egy újabb távozót és két érkezőt jósolnak.

suNny is leléphet

A finn játékost úgy tűnik megkörnyékezte az ötödik nélküli Cloud9. Legalábbis a rajongók ezt szűrték le chrisJ mostanra már törölt posztjából. Úgy tűnik ugyanis, hogy eredetileg chrisJ ment volna a C9 kezdőjébe, ezért ültették kispadra. A Cloud9 és suNny azonban közben megegyeztek egymással, így mégis a finn válthat csapatot.

Karrigan lehet az egyik érkező

Korábban arról volt szó, hogy az EnVy vásárolhatja ki a dán irányítót a FaZe-ből, úgy tűnik azonban, hogy a mouz is beszállt a versenybe. A játékoshoz közeli források szerint a felek már megállapodtak, már csak a FaZe jóváhagyására vár mindenki.

Frozen is a lehetséges érkezők között

A fiatal játékos (aki már lassan 3 éve egyfolytában 16 éves) hatalmas ugrást tehet karrierében, és mind közül ez tűnik a legbiztosabbnak. Jelenlegi csapata ugyanis egy “Let it go”, vagyis “Hadd menjen” mémet posztolt a “Frozen” című meséből. Egy szomorú fej és egy egér (mouz) társaságában.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva