Counter Strike

Forgatás, viták, drámák és csalók – a magyar CS:GO közösség 2017-ben (2.rész)


Sorozatunk 2. részében megmutatjuk nektek hogyan telt a nyári szünet a hazai CS:GO élmezőnyében.

Az első részben 2017 első 4 hónapját jártuk végig koloRRR-ZEN balhétól és DeadFox történelmi tettétől a forgatásokon át a hazai sikerekig volt itt minden:

Rengeteg forgatás, viták, drámák és csalók – a magyar CS:GO közösség 2017-ben (1.rész) – gamer.hu

Persze azért sikerekből sem volt hiány, és ne felejtsük el, hogy DeadFox kijutott egy Majorra is. Három részes sorozatunk első epizódja következik. Először is nézzük milyen felállásokkal indultunk január elsején. Remélem tudjátok majd tartani a lépést, hiszen cserékből nem volt hiány! Öveket becsatolni, indul a Mega Magyar Fidget Spinner!

Aki eddig tudta követni a csapatok mozgolódását az most fog tuti elfog veszni. Öveket becsatolni, érkezik a magyar csapatok legforgalmasabb időszaka, a nyári szünet:

Május

Zajlik a SEC 5. szezonjának playoffja, ez viszont a hazai csapatokat annyira nem érdekli, már kiestek mind. A Sensei oszlik, a Corviniből rml és FoDa inaktivitásba vonul. Az egyetlen bent maradt csapat a HoP E-sports pedig az első körben búcsúzott, ezzel eldőlt, hogy nem lesz magyar csapat a LAN döntőn. Flash külföldi csapattal próbálkozik tovább, és kis híján kvalizta is magát Minorra. Tényleg nem sokon múlt, nokappa!

Pécsre érkezett a Lenovo Legion, ahol izgalmas mérkőzésen az ERGOTIC már második aranyát gyűjti be. A felállás reaction, coolio, fleav, gevve, kory, az ezüst érmet a WSE alakulata szerezte meg Traktor, petrovics, TGer, rudii, gbk ötössel.

Június

Huh innen indul a neheze, inkább pontokba szedtük a lényeget, hogy senki se vesszen el a labirintusban:

  • 6-án megalapul a Defusekids FLASH közreműködésével, egy hónapot él meg ez a lineup
  • 15-én a HoP E-sports átigazol a myrevenge színeibe, de a srácok még mindig nem cseréltek játékost a felállásukban
  • Eközben hivatalosan is elbúcsúzunk a Corvini együttesétől
  • Megalapul a Prophecy is, benne koloRRR
  • A Pixel is cserél, fleav-et és bodito-t truve és lando váltotta
  • Igen, már látható, hogy közben oszlott az ERGOTIC, váltott a WSE is. De ha ezeknek a csapatoknak is elkezdenénk követni a történéseit végleg elvesznénk a forgolódások részleteiben

Szóval mint látható, hiába a nyári szünet, eseményekben nem volt hiány itthon.

Július

A júniusi káoszt egy könnyű július váltja, egyedül a Pixel változtat: Lando helyére érkezik vizer. Más kb nem is történt, a magyar csapatoknál zajlott a pihenés. Kevés a kvali, ugyanis a nagyok a Majorral voltak elfoglalva.

Augusztus

Aki arra gondolt a június volt a legmozgalmasabb, az most vegyen mély levegőt… Készen vagytok? Akkor kezdjük!

  • Sajnos az eddigi legstabilabb lineuppal rendelkező ötös feloszlik. NOFEAR Quakben próbált szerencsét, Aaron inaktivitásba vonult, a hiányzó embereket pedig nem tudta pótolni a myrevenge.
  • A Defusekids köddé vált, FLASH maga mellé szed két-két embert az oszló Corviniből, és a Pixelt elhagyó játékosokból. Ezzel megalakul a 999. volgare lineup: gabesson, barcode, flash, fleav, bodito, (coach: Mustang)
  • A srácok egyből neveznek PGWay-re, ami botrányok között ért véget számukra.

Botrány a PGWay-en: stream snipe-olhattak FLASH-ék ellen – gamer.hu

A Volgare fogta magát, és inkább hazament a versenyről. Az Overwatch-osok után a CS:GO-sok is szépen meneteltek a Szlovákiában zajló PGWay-en, hiszen FLASH és csapata, a Volgare már az alsó ági döntőbe jutásért játszhatott. Ekkor azonban botrányos fordulatot vettek az események, miután a magyarok 1:14-es állásnál úgy döntöttek, feladják a mérkőzést.

  • A LAN után fleav kap egy jobb ajánlatot, és külföldön folytatja, méghozzá a Prophecy-ben, koloRRR mellett.
  • Helyét ZEN-nel próbálják feltölteni a srácok. A Pixelből távozik truve, helyére a csapat nélkül maradt bzt-t próbálják ki dev-ék.
  • ZEN amilyen gyorsan érkezett olyan gyorsan kerül megint kispadra, a közeledő Infinity Summer Challengere FIFI csatlakozik a csapathoz. Az új felállással a döntőig jutnak a srácok, ott azonban a n6 gaming jobbnak bizonyult.
  • Ohh igen, n6 gaming. A srácok pár hónapja együtt gyakoroltak már ekkor, magyar viszonylatban tehát stabilnak mondható a felállásuk.

Az év utolsó harmada előtt pihenjünk meg picit, az a június és augusztus csak a top csapatok körében annyi forgatást hozott, ami máshol egy év alatt se jön össze.

Hamarosan jön az év befejező szakasza, csalásokkal, sikerekkel és még több forgatással.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva