Counter Strike

HLTV confirmed? A statisztikák szerint ezt a pályát kell váltania az érkező Dust2-nek


Olyan keveset játszanak rajta, hogy szinte teljesen felesleges bent tartani. Versenypálya az legyen, ahol tényleg van is verseny.

Biztos mindenki kitalálta már, igen Nuke-ról van szó! MM-en is alig látni, kevés az FPS, sok a bug, és a profik sem szerették meg túlságosan az új változatot. Az elmúlt 10 nagyverseny fényében megvizsgálták a számokat, hogy ténylegesen mennyi az annyi?

Az eredmény elszomorító, szó szerint alig játszanak rajta! Volt olyan verseny, ahol egyetlen map se ment le Nuke-on.

A nagyversenyeket ma már 250 000 dollár fölött jegyzik, régen ennyi volt a Major össznyereménye, most meg a minimum! Szomorú, de így van. Szóval ahol az összdíjazás ennél kevesebb, az már “kisebb” torna csupán, az elit csapatok nem utaznak el rá, a nézettség és a tét is kisebb.

Lássuk tehát a legutóbbi 10 versenyen, ahol 250 000 dollár feletti volt a díjalap, mit produkált Nuke:

  • IEM Oakland (300 000 dollár): Összesen 45 map, ebből 1 Nuke
  • EPICENTER 2017 (500 000 dollár): Összesen 38 map, ebből 3 Nuke
  • ELEAGUE Premier (1 000 000 dollár): Összesen 47 map, ebből 3 Nuke
  • ESL One: New York (250 000 dollár): Összesen 24 map, ebből 1 Nuke
  • ESG Tour Mykonos (250 000 dollár): Összesen 28 map, ebből 2 Nuke
  • DreamHack Masters Malmö (250 000 dollár): Összesen 48 map, ebből 3 Nuke
  • PGL Major Krakkó (1 000 000 dollár): Összesen 50 map, ebből 3 Nuke
  • ESL One: Köln (250 000 dollár): Összesen 50 map, ebből 2 Nuke
  • ECS 3 (660 000 dollár): Összesen 24 map, ebből 0 Nuke
  • ESL Pro League 5 (750 000 dollár): Összesen 46 map, ebből 6 Nuke

Ha meghúzzuk az összesítést, egészen pontosan 450 mapról beszélünk, amire 7 versenypálya volt. Ha mindet egyenlő arányban választanák a játékosok, akkor egyenként 64-nek kellene mindenhol szerepelnie.

Ehelyett Nuke-ot csupán 24-szer választották, és nem is mindig a csapatok, ebben van bőven randomiser is!

Ez tehát kb a pályák 5%-a csupán, a maradék 6 pálya alkotja a versenyek 95%-át. Vagyis Nuke mintha ott se lenne, nem véletlen, hogy sokak szerint neki kell átadnia helyét a felújított Dust2-nek. Nuke rengeteg csapatnak instaban, ezt láthattuk például még a Bo5 nagydöntőben is az IEM Oakland alatt a FaZe-től. Régen persze Dust2 is sok ötös tiltólistáján szerepelt, a Virtus.pro például régen csak ezt vétózta elsőnek. De összességében még mindig sokkal népszerűbb volt, mint Nuke valaha is.

A maradék hat pálya közé ha megérkezne Dust2, rengeteg előnye lenne. A támadó szellemű csapatok egy újabb fegyvert kapnának a kezükbe, nehezebb lesz kiválasztani egy Bo3 pályáit és még nehezebb lesz instavétót kialakítani, mert tényleg bármelyik map előfordulhat. Vegyük tényleg csak a legfrissebb élményt, az IEM Oaklandet:

Forrás: HLTV

Ha csak minden mapból lecsípünk egyet és odatesszük Nuke helyett egy képzeletbeli Dust2 neve mellé, fullosan kiegyenlített mappolt kapnánk! Sajnos tehát tényleg minden Nuke ellen szól, Dust2 visszatérése pedig már a küszöbön áll, hamarosan döntenie kell a Valve-nak!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva