Counter Strike

Úgy tűnik a YouTube erősen kivételezik SuperstituM csatornájával, visszavonták a szerzői jogi követeléseket


Előbb jogosan demonetizálták a csatornát, majd mintha csak valami tévedés történt volna, mindent visszacsináltak.

Elöljáróban még most szeretnénk leszögezni, mi is szeretjük SuperstituM csatornáját. Videói viccesek, eredetiek és mindig tudnak valami váratlant és újat villantani még évek múltán is. Az azonban tény, hogy amit csinál az nem szabályos!

Szerzői jogi beleegyezés nélkül használ a videókhoz jogvédett zenéket és filmrészleteket, ami a legalapabb YouTube szabályokba ütközik.

Rengeteg csatornát takarított már el ilyenek miatt a YouTube, így SuperstituM is tudta, hogy a tűzzel játszik. Ez a tűz aztán el is érte, a YouTube demonetizálta a csatornáját. Vagyis elvették tőle a videókkal szerzett bevétel lehetőségét.

A YouTube partnerség megvonása után SuperstituM úgy fogalmazott Twitteren:

“Néhány videónál már a feltöltéskor tudtam, hogy szerzői jogi követelést fognak rá benyújtani. De arra nem számítottam, hogy az egész csatornát demonetizálják emiatt.”

Eddig igazából semmi meglepő nincs a sztoriban. Szándékosan csinált szabálytalan dolgot, ismerve a kockázatot. Megkapta a büntetést érte, ami persze nem annyira tetszett neki, de ez van.

A csavar azonban ekkor érkezett, a YouTube feloldotta a büntetést. SuperstituM váratlanul visszakapta a partnerséget.

A történet tanulsága totálisan homályos a szemünk előtt, fogalmunk sincs, mit akar ezzel üzenni a YouTube a világnak.

  • Ha vicces videókhoz használunk fel jogvédett zenéket és filmrészleteket, akkor az belefér és nem jár érte büntetés?
  • Ha elég sok nézőt vonz a csatornánk, akkor a YouTube annyira nem akar minket elveszíteni, hogy a büntetés alól is kidumálhatjuk magunkat?
  • Ha panaszkodsz egy kicsit Twitteren és sokan melletted állnak, akkor a YouTube feloldja az egyébként jogos büntetést?

A dolog innentől precedens értékű lehet, később ha valaki hasonló szituba kerül, simán hivatkozhat majd erre a döntésre. És az itteniek fényében kérheti, hogy vele is tegyenek majd kivételt.

Még egyszer szeretnénk leszögezni, SuperstituM videóival semmi bajunk. Sőt nagyon is szeretjük őket. De ha megsérti a szabályokat, nem kell csodálkozni azon, hogy jön érte a büntetés. Ebben semmi váratlan nincs, ő maga is tudta, hogy van kockázata a videóinak. Egyedül az volt váratlan, hogy a YouTube a szőnyeg alá söpörte saját szabályait, és mégsem büntette meg az egyértelmű szerzői jogsértések miatt.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva