Counter Strike

Mi lesz veled fnatic? – dennis is lelépett a csapatból


Ezzel a lépéssel a fnatic könnyen visszacsúszhat a tier2-be.

Tegnap olofmeister, ma pedig dennis az, aki otthagyta a fnatic-ot. Olofot Maikil “Golden” Selim fogja helyettesíteni, aki a Fnatic Academy IGL-e volt korábban, dennis-t pedig Jonas “Lekr0” Olofsson fogja pótolni. Így gyakorlatilag két kevésbé tapasztaltabb játékosa lesz a csapatnak, ami nagyon sok veszélyt rejthet, főleg a LAN-okon lehet probléma ebből, de reméljük jót tesz ez a vérfrissítés a csapatnak. Nagyon úgy tűnik, hogy a pletykák ismét igazak voltak.

Megint balhéznak a fnatic-nál, ezúttal olof és dennis foroghat ki a csapatból – gamer.hu

A francia Flickshot érdekes információt csöpögtetett a nagyközönségnek, a forrásai megnevezték olof és dennis utódját is Egy évvel ezelőtt volt, hogy a fnatic és a GODSENT húzott egy váratlant és a svéd játékosokat megmixelte úgy, hogy abból semmi jó nem sült ki, az ezt kiváltó ok pedig akkor is a játékosok közötti feszültség volt.

Dennis pedig pronax helyére fog érkezni a GODSENT-be, aki nem távozik a csapattól és azt nyilatkozta, hogy nem örül a hírnek, hiszen szeretett volna továbbra is az aktív lineupba tartozni, de teljes mértékben elfogadja döntést.

dennis | Forrás: HLTV

Azért, hogy a csapat részt tudjon venni az ESL Pro League-ben, az 5. játékos nem más lesz, mint a beugró,  Jacob pyth Mourujärv. Rá azért van szükség, mert az ESL átigazolási időszaka már lejárt nemrég.

Így a GODSENT lineupja a következőképp alakul:

GODSENT | Forrás: HLTV

SwedenSimon “twist” Eliasson
SwedenJoakim “disco doplan” Gidetun
SwedenAndreas “znajder” Lindberg
SwedenDennis “dennis” Edman

SwedenJacob “pyth” Mourujärvi (kizárólag az ESL Pro League-ben)

SwedenMarkus “pronax” Wallsten (beugró)

 

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva