Counter Strike

“DEv nem fejlődött, így nem tudtunk mást tenni” – Flash kitálalt


A csapat DEv nélkül robog tovább.

Ma délben váratlanul érkezett a hír, hogy a Budapest Five megválik az egész csapatától. Túl sok információval nem árasztottak el bennünket, így értetlenül állt mindenki a dolog előtt. Most viszont flash tiszta vizet öntött a pohárba, legalábbis a csapat részéről, amiben továbbra már nem kapott helyet DEv. A játékos szerint azért kellett megválniuk DEvtől, mert míg a srácok nap közben szabadok voltak, nem tudtak gyakorolni, ugyanis DEv dolgozott ebben az időben. Flash-ék szerint pedig a másik probléma, hogy DEv nem fejlődött megfelelően, emiatt nem látták értelmét a folytatásnak.

Az ötödikről egyelőre nincs hír, de a csapat egyelőre támogatás és menedzsment nélkül maradt, céljuk pedig, hogy a nemzetközi mezőnyben is kiemelkedjenek. Coach sem maradt, ugyanis alexrad nem tudta vállalni a felkészítést fizetés nélkül.

STATEMENT az egész csapat nevében:

Októberben elkezdtünk játszani az ötösünkkel, a dolgok egész jól mentek, hibáink voltak de ki szerettük volna őket javítani, hiszen tudtuk, hogy nagy lehetőségünk lesz az új év kezdetével, vártuk nagyon. Egyébként csak is Devinek köszönhettük ezt a lehetőséget, ő intézte el nekünk mindezt. Decemberben elkezdődtek a tárgyalások a Budapest5-al és azon voltunk, hogy csak ezzel az ötössel szeretnénk valami hosszútávút létrehozni. A projekt elkezdődött, a management nagyon nyitott volt, kérték, hogy bármi gondunk van keressük meg őket nyugodtan, őszintén mondjuk el bármi van! Telt az idő és sajnos egyre rosszabbul teljesítettünk mindannyian, mind az öten (coach+bzt,Aaron,flash,bodito) úgy éreztük, hogy DEv nem fejlődik, és nem tudunk annyit játszani, hogy csapatilag, egyénileg eleget tudjunk fejlődni, hiszen csak este tudtunk játszani a munkája miatt mi pedig nap közbe végig itt voltunk, és igy nem voltak szabad estéink se.

Nekünk ez egy nagyon nehéz helyzet volt mert DEv jó barátunk, és próbáltuk a tudtára adni, hogy fejlődni és fejlődnie kell, de direktbe nem mondtuk meg neki, hogy le akarjuk cserélni, amikor ez nem történt meg. Ez teljes mértékben a mi hibánk de egyszerűen nem tudtuk neki így elmondani, főleg addig amíg nem tudjuk, hogy a management mit gondol/akar csinálni a dologgal. A management tudtára adtuk, hogy ez a helyzet, időt kértek és azt mondták, hogy beszélnek vele, hogy felgyorsuljon a fejlődés folyamata. Fejlődés volt de nem elég, és a mi saját hibáinkat (mert nekünk is volt bőven) úgy éreztük hogy ilyen kevés gyakorlási idő mellett nem tudjuk megoldani, és egy kockázat így folytatni, mert az idő pedig csak telik.

Egy egész csapattal folytatott hosszú beszélgetés során kiderült, hogy ha mi DEv nélkül szeretnénk folytatni, akkor ugrott a támogatás,fizetés,szervezet, mert a szervezet az eredeti 5-öst szeretné tovább vinni, 1 csere sem fér bele, és ki leszünk rakva, ha ezt választjuk. Mi a csapattal ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy inkább ne kapjunk támogatást, de tudjunk teljes erőbedobással próbálkozni, hogy elérjük az álmainkat egy új 5. játékos segítségével. Ezzel elveszítettük az összes támogatásunkat, fizetést, CPH Games, mindent. Csinálhattuk volna azt, hogy csak megvárjuk míg lejár a szerződés, és eltesszük a pénzt, de mi sikeresek szeretnénk lenni egyszer, és úgy éreztük, hogy enélkül a lépés nélkül nem lehetünk azok. Kockázatos mind a két variáció, reméljük jól döntöttünk.

Mind az öten nagyon sajnáljuk, hogy így történt, rossz volt a kommunikáció mind a két irányból. Köszönjük szépen a lehetőséget DEv,Leyla, és a management többi tagja. Sajnáljuk, hogy így alakult.

Ami a jövőt illeti, négyen (bzt,Aaron,flash,bodito) együtt maradunk, sajnos alexradot nem tudjuk megtartani, mert ő a munkája helyett coacholt minket és így hogy a fizetést elveszítettük, coach nélkül fogjuk tovább folytatni. Ki fogunk próbálni különböző játékosokat az 5. postra, és majd meghozzuk a döntést. Lehet minket utálni, de higgyétek el hogy nem dobnánk el magunktól csak így ilyen kondíciókat, ha meglehetett volna javítani.

Köszönjük azoknak akik továbbra is szurkolnak nekünk, bővebb infókkal jelentkezünk hamarosan.”

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva