Gaming

3.1 milliárd dollárt bukott az EA a Battlefront II botrányon, negatív csúcs a részvénypiacon


Az augusztus végi statisztikák alapján a kiadó részvényei sosem látott mélységekig buktak vissza.

Túlzás nélkül állíthatjuk, a Battlefield V megjelenése az egész gamer világot lázban tartotta idén. Az eredeti dátum szerint október 19-én érkező cím feladata egyszerű volt. A FIFA 19-el együtt megmenteni az EA presztízsét, amit a Battlefront II során csúnyán megtépázott a lootbox botrány.

Mint tudjuk, a mikrotranzakciók miatt kialakult felháborodás során rengetegen úgy fejezték ki tiltakozásukat, hogy egészen egyszerűen nem vették meg a játékot.

Emellett pedig hangos ellen kampány indult az EA ellen, ami végül egy hatalmas pénzügyi bedőlésbe sodorta a kiadót. Az EA-nek mérsékelnie kellett az előre eltervezett lootbox mechanikát, de ekkor már késő volt.

A piaci jelentések szerint az EA 3.1 milliárd dollárnyi részvényértéket bukott a botránnyal.

Ez piacrészük 10%-át jelentette, de a befektetők egy ideig még kivártak, hiszen őszre a Battlefield V és a FIFA 19 megjelenésétől a fellendülést várták.

A Battlefield V októberi megjelenése viszont november 20-ra tolódott, az egy hónapos csúszás pedig végleg betette a kaput. Az EA részvényei egyetlen nap alatt 12%-ot zuhantak. Ennek oka, hogy a nagy rivális Call of Duty Black Ops 4 ezzel majd egy hónapos előnyt kapott. Hiszen ott továbbra is áll az októberi megjelenés. A Read Dead Redemption 2 pedig szintén októberben támad, ez is beelőzi a novemberi Battlefield V megjelenést.

Ezek után nem is meglepő, hogy a Black Ops-ra 6-szor annyi előrendelés érkezett a korábbi megjelenés miatt, mint a Battlefield V-re.

Az EA saját magának ásta ki a pénzügyi gödröt a Battlefront II lootbox botrányával. Majd szépen bele is ugrott a kiásott verembe a Battlefield V késleltetésével. A 3.1 milliárd dolláros értékvesztés simán lehet, hogy még csak a jéghegy csúcsa, és a 12%-os csökkenés után további mélypontok várhatóak.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva