League of Legends

Faker az új Doublelift: “A Yasuom ma csak 70%-os volt.”

Cloud - Igrici Áron - 6 éve Címkék: Faker, SKT, yasuo,

Az SKT midese végre úgy tűnik megtalálta a formáját, nyilatkozott is egy erőset.

Az SKT-nek a héten sikerült nagyot alkotnia, a tök utolsó pozícióból felmásztak a bajnoki tabella 8. helyére.

Rettenetesen nyögvenyelősen indult a nyári szezon az SKT-nek, vereséget vereségre halmoztak, ráadásul aki látta a mérkőzéseket az tudja, közel sem voltak szoros találkozók. Faker teljesítménye is döcögős volt az új metában, még Taric-kal sem tudott maradandót alkotni a gold funneling taktikában, így volt olyan játék amiben inkább padoztatta őt a klub. Aztán elérkezett a második játékhét utolsó játéknapja, amikor az SKT a Jin Air Green Wings-zel találkozott.

Mindkét csapat 0-4-es mutatóval vágott neki a mérkőzésnek, így azt lehetett tudni előre, hogy egy negatív széria valahol megszakad majd. Az első játék egy nagyon sima SKT győzelmet hozott, ám a második játék már más tészta volt. A Jin Air nem adta magát könnyen, a második pontot 46 perc alatt sikerült kiszenvednie magából az SKT-nek, de megérte, ugyanis ezzel elléptek az utolsó helyről, 1-4-re javítva a bajnoki mutatójukat.

Riot Games

Szükséges volt egy pozitív élmény, ugyanis a harmadik játékhét első játéknapján a nagy riválissal, a Kt Rolsterrel csaptak össze.

A nyitójáték egy relatíve simának mondható KT győzelmet hozott, úgy tűnt az SKT korábbi győzelme nem hozta meg a maradandó változást, a csapat még mindig hullámvölgyben van. Majd jött Faker és a mostanában sokat gyakorolt Yasuoja.

KT – SKT, a második játék Match History-ja

Nem titok, Faker egyik nagy kedvence mostanában Yasuo, stream közben és scrimeken is kifejezetten sokat játssza a játékos. Ezúttal a KT sínylette meg mindezt, egy impozáns 11-2-2-es mutatóval zárta a második játékot Faker, s vezette ponthoz a csapatát. 1-1, következhetett a mindent eldöntő menet a “KT-k csatájában”.

A harmadik játék legalább annyira sima volt, mint az első, ám ezúttal az SKT hengerelte a földbe a KT-t, így 1-0-ról 1-2-re fordítottak, s szerezték meg a nyári szezonban a második győzelmüket.

Fakert a mérkőzés után mikrofonvégre kapták a koreai kollégák, s Yasuo játékát dicsérve gratuláltak a mai napi teljesítményéhez. A koreai midest nem kellett félteni, ahelyett, hogy szerényen megköszönte volna a dicsérő szavakat pontosított: “A mai teljesítményem csak 70%-os volt Yasuoval, sokkal több van bennem.”

Nem kétséges, hatalmas legendáról beszélünk, aki mind a pályán, mind pedig interjú közben is meg tud lepni minket. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy mit profitál az SKT az elmúlt néhány napból.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva