Counter Strike

FalleN még soha nem clutcholt ekkorát – 1v4 ACE a braziltól


Hatalmas egyéni play a MIBR játékosától, amely megmentette a csapatot.

A HLTV főoldalára már egyre ritkábban kerül ki egy-egy highlight, most viszont FalleN gondoskodott róla, hogy legyen olyan alapanyag, ami érdemes erre.

Csapata, a Made in Brazil a Flashpoint ligán csapott össze a HAVU-val, méghozzá egy BO3-as felső ági elődöntő keretein belül. A meccs nem kezdődött túl jól a brazilok számára, elbukták a saját pickjüket, Vertigót, méghozzá elég simán, 16-8-ra.

A második pályán, Dust2-n is már 10-3-as vesztésre álltak, de T-ből sikerült felállniuk, és a végén még a finneknek kellett két kört nyerniük, hogy kihozzák hosszabbításra. A HAVU az OT első körét rögtön el is hoppolta, és a másodikhoz is elég közel jártak, de FalleN útját állta az ellenfélnek.

Hiába volt 5v2 és 4v1 is, a brazil a hatalmas túlerő ellenére mindenkivel végzett, így hivatalos meccsen élete legkomolyabb 1vX-ét hozta össze. Hogy miért?

Mert 1v5-öt profi meccsen még nem nyert, 1v4-et is korábban csak négyszer, de azoknál rendre csak 4 killig jutott (azaz nem ölt a clutch-szituáció előtt), most viszont az ACE is meglett neki.

Ennél jobbkor nem is jöhetett volna a történelmi pillanat, hiszen ezzel a jelenettel megmentette csapatát, amely aztán 19-17-re behúzta a hosszabbítást, s végül Trainen már simán, 16-3-ra átgázoltak az ellenfélen.

A MIBR ezzel bejutott a Flashpoint felső ági döntőjébe, ahol a dán MAD Lions ellen játszanak, magyar idő szerint ma este 22:00-től!

Ezt olvastad már?

Alsó ágra került, de még életben a Salamander – ESEA MDL Relegation

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva