Counter Strike

Egy Fortnite profi elmondta, hogy mi az, amiben sokkal jobb a CS:GO


Figyelemre méltó gondolatok.

Nem lepődnék meg, ha az olvasók nagy része még nem hallotta volna Timmcd nevét, hiszen egy kisebb Twitch streamerről van szó, mindössze 1600 követővel. Leginkább Hotline FN nevű podcast műsorával foglalatoskodik, ahova rendszeresen hív meg ismert játékosokat.

A legutóbbi, immáron 28. adásban például Bumpaah és BallaTW vendégeskedett nála. A két amerikai srác jól ismeri egymást, hiszen legnagyobb eredményüket is együtt érték el: ott voltak a 2018-as TwitchCon Finals duó versenyén, és 10 ezer dollárral lettek gazdagabbak.

A műsorban tett másfél órás látogatásuk során Bumpaah révén elhangzott egy monológ, amelyben a Fortnite néhány aspektusát a CS:GO-éhoz hasonlítja. Az ebből a részből kivágott egyperces klippet pedig már több, mint 31 ezer ember látta.

A KONTEXTUS

Számos játékos hagyja ott a Fortnite-ot, még a korábban sikeres profik közül is. Elmondásuk szerint a top tiert már szinte csak a pénzt hajtja, magát a játékot nem élvezik, azt meg végképp nem, hogy az Epic nem korrigálja a rossz döntéseit, sőt még tovább halmozza is ezeket, és képtelen kialakítani egy megfelelő kompetitív környezetet.

,,A CS:GO közösség sokkal összetartóbb, és sokkal nagyobb nézettséget generálnak. Miért? Mert imádják a játékot, és nem azért játszanak vele, mint nagyon sokan a Fortnite-tal, hogy “hú, ebbe van pénz, legyünk profik“. Minden community alapvető mozgatórugója és összetartó eleme ez kellene, hogy legyen: a játék szeretete, és nem a pénz, vagy bármi más.

,,Én is imádtam CS:GO-val játszani. Méghozzá kiba**ottul. Még ma is, ha elmegyek egy kala1-es MM-re, ami egyébként egy vicc kategória, lesz egy srác, aki bemondja, hogy ő fog irányítani. Na, ő szereti a játékot…mégha egy árva fillért nem is fog vele keresni soha. Ezért nő a játékosok bázisa, és ezért emelkednek a nézői számok is, hosszú évek óta, még a mai napig is. És ez az, ami a Fortnite-ból hiányzik.

Bumpaah őszintén vallott a két játék között fellelhető különbségekről.

A klipp nagyot ment Redditen, ahol a bejegyzéshez a videóban megszólaló Bumpaah is kommentelt.

,,Én vagyok a srác a klippben, írnék egy kis háttérsztorit. CS:GO-val 2012 és 2017 között játszottam és ugyan összejött a Global, illetve az ESEA A+, de soha, még a közelében sem voltam, hogy profi legyek. Mégis roppant jó volt látni a fejlődésemet az évek során, és folyamatosan újabb célok lebegtek a szemem előtt, még így casual játékosként is.”

,,Amikor kijött a Fortnite, esélyem adódott, hogy a legmagasabb szinten játsszak, és 2018 vége óta ez is volt a tendencia. Azonban az elmúlt időben látott fejlesztői döntések, versenyformátumok és az Epic teljes alkalmatlansága a kompetitív környezet kialakítására, egyaránt a kiégés szélére züllesztettek. Ebben a klippban (és úgy általában a műsorban) az ezzel kapcsolatos érzéseimet fejtem ki, hogy mit hiányolok a Fortnite-ban, és mit imádtam a CS-ben.”

A fentieken kívül is elhangzott sok érdekes és elgondolkodtató dolog, így ha hosszabb részletekre is kiváncsi vagy, ITT találod a teljes VOD-ot, a fenti klipp időbélyegével.

Ezt már olvastad?

Dr DisRespect elment egy MM-re, és az első körben 1v5-öt hozott

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva