PUBG

Fps növekedést ígértek, de brutális csökkenést kaptunk – Most a PUBG Corp. kér segítséget

metabro - 5 éve

Mint utólag kiderült, bőven akadt hiba az új frissítésben.

Mint utólag kiderült, bőven akadt hiba az új frissítésben.

A 30. update leírásában a teljesítményre külön odafigyelt a fejlesztőcsapat, de úgy tűnik, hogy a gyorsabb betöltődés nem hozta meg a kívánt eredményt, hiszen nemhogy nőtt az fps, helyett brutális teljesítményvesztésről számoltak be a játékosok. Rég volt már ilyen rossz a helyzet fps terén, erre remek példa az az RTX 2080+i9 9900K kombóval rendelkező játékos, akinek jelenleg mindössze 90 fps-t produkál átlagosan a gépe.

Az eset azért is érdekes, mert ezúttal is csupán bizonyos játékosokat ért el a hiba, ami pedig még tovább nehezíti az ügyet, hogy minden nagy gyártó érintett, ugyanis az említett Nvidia, Intel felhasználók mellett az AMD-sek is épp úgy panaszkodtak. Az fps vesztés mellett visszatért a zavaró mikrolag is egyes játékosok számára, ami a 29. frissítésig már szinte alig volt jelen a játékban.

Egyes játékosok szerint a teljes képernyős módban vannak problémák jelenleg, ezért a beállításokban érdemes átállni a "Borderless" módra. 

A sok panaszra a PUBG Corp. is reagált, egyelőre még keresik a hiba forrását, épp ezért arra kérik az érintett játékosokat, hogy segítsék őket a demo fájljaik megosztásával, ez ugyanis felgyorsíthatja a hiba detektálását.

A szükséges fájlokat a következő helyen találjátok: Winwows+R -> "AppDataLocalTslGameSavedDemos"

A játékosokat arra kérik, hogy a "demos" mappát tömörítsék össze .zip formátumba és küldjék el discordon a "SteveTheHappy #0001" felhasználónéven tevékenykedő közösségi menedzsernek. Reméljük sikerül megtalálni a hiba forrását. 

Ezt láttad már?

 

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva