Fifa

Francia legendák, akiknek ott a helyük a FIFA 21 ikonjai között!


Íme azok a legendás francia klasszisok, akiknek mindenképpen ott a helye a FIFA 21-ben!

Cikksorozatunk közben leplezték le a FIFA 21 borítóját – amin a fiatal francia, Kylian Mbappé pózol, illetve kaptunk egy előzetest, sőt, még az is kiderült, hogy a legendás francia, Eric Cantona már biztosan ott lesz az új ikonok között. Mivel alapvetően ő is szerepelt volna a listán, ki kellett vennem, viszont rajta kívül is akadnak bőven olyan legendás francia klasszisok, akikkel mindenképpen szeretnénk találkozni a FIFA 21 Ultimate Team ikonjai között.

A franciáknak legalább akkora hatása volt a futballra, mint az angoloknak. A gall válogatott az elsők között vett részt Európa-bajnokságokon, sőt, tulajdonképpen nekik is köszönhetjük a FIFA szerveződését, illetve annak szinte összes eseményét, versengését. Természetesen az eredmények sem maradnak el: mind egyéni, mind válogatott teljesítményekben messze kimagaslanak. Számos fiatal szupertehetséggel a fedélzeten 2018-ban Világbajnokok lettek, míg előtte 2016-ban az Európa-bajnokság ezüstérmesei lettek.

Persze a jelen generáció előtt hihetetlen példaképek állnak, így volt miből kialakítani a FIFA 21 legendás klasszisokból álló francia ikonjainak szűkös kívánságlistáját.

Nicolas Anelka – 90 ST

Top csapatok: Chelsea, Manchester City, Arsenal, PSG, Real Madrid, Liverpool, Juventus
Meccsek: 769
Gólok: 241
Klub győzelmek: 2x Premier League, 4x FA Cup, 1x Serie A, 1x Super Lig, 2x Bajnokok Ligája
Válogatott: 1x Konföderációs kupa, 1x Európa bajnok

Patrice Evra – 90 LB

Top csapatok: Manchester United, AS Monaco, Juventus, OGC Nice, Marseille
Meccsek: 817
Gólok: 20
Klub győzelmek: 5x Premier League, 3x Serie A, 2x Coppa Italia, 1x FIFA Klibvilágbajnokság, 1x Bajnokok Ligája
Válogatott: –

Lilian Thuram – 91 CB

Top csapatokTeams: Parma, Juventus, AS Monaco, FC Barcelona
Meccsek: 812
Gólok: 13
Klub győzelmek: 2x Serie A, 1x Coppa Italia, 2x SuperCoppa Italia, 1x Copa Del Rey, 1x UEFA kupa,
Válogatott: 1x Konföderációs kupa, 1x Európai bajnok, 1x Világbajnokság

Michel Platini – 94 CAM

Top csapatok: Juventus, Saint-Etienne
Meccsek: 329
Gólok: 168
Klub győzelmek: 2x Serie A, 1x Coppa Italia, 1x Ligue 1, 1x UEFA Szuperkupa, 1x Interkontinentális kupa, 1x Bajnokok Ligája, 3x Aranylabda (1983, 1984, 1985)
Válogatott: 1x Európa bajnok

A FIFA 21 kapcsán már tudni azt is, hogy ebben a részben lehet majd a legtöbb legenda, így jó eséllyel számolhatunk azzal, hogy az eddigi cikkekben is említett egykori klasszisok bekerülnek majd az Ultimate Team ikonjai közé. 

Ha valakit hiányolnál a listánkról, akkor egészen nyugodtan oszd meg velünk kommentben a véleményed, de ha még tetszett is, akkor érdekelhetnek az előző legendákról szóló cikkeink is!

Spanyol legendák, akiknek ott a helyük a FIFA 21 ikonjai között!

(Forrás: Gfinity Esports)

Ha nem akarsz lemaradni semmilyen hasonló hírről, akkor csatlakozz ehhez a remek közösséghez Facebook-on:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva