Fortnite

Grappler és széftörés – Az Epic bemutatta az új Getaway LTM-et


A Fortnite: Battle Royale történetének legnagyobb eseménye érkezik a héten.

Hatalmasat fog szólni a High Stakes esemény. Az Epic Games néhány órája bemutatott egy játékmenet videót, amiben pontosan láthattuk mire is lehet számítani az esemény során. A játék alapvetően egyszerű lesz, a játék kezdetekor négy darab széf lesz felkutatható a szigeten, ebből egyet fel kell törni, ki kell belőle emelni a kincset, amit el kell vinnünk a csapatunkkal egy repülő kisbuszhoz és elmenekülni. Nem is hangzik olyan bonyolultnak, nem igaz?

Márpedig gyakorlatban az lesz. Már azért is, mert ugye ahogy azt megszoktuk, nem leszünk egyedül. Több csapat fog egyszerre pályázni a gyémánt lámaszobrokra, sőt, többen valószínűleg a felkutatott kisbuszok körül fognak tábort verni, hogy elvágják a menekülőútjukat azoknak, akik a kinccsel érkeznek a térségbe.

Ami viszont segíteni fogja a menekülésünket, az egy teljesen új tárgy, a Grappler megjelenése. A Grappler tulajdonképpen egy olyan “fegyver”, ami lehetővé teszi azt, hogy bizonyos struktúrákhoz rántsuk magunkat, ezzel leküzdve a magasságot, vagy megúszva egy zuhanást és a biztos halált. Ugyan a Fortnite-féle Grappler nem olyan menő, mint amilyen Batmannek van, de a wc pumpából összeeszkábált tárgynak is biztosan sok hasznát fogja venni a közösség. Egy Grapplert tizenötször használhatunk majd, valamint kizárólag Epic (lila) kiadása lesz.

Tilted Towers ráadásul bővülni is fog, a fenti kis bemutató klipben a szemfülesek elcsíphettek egy pillanatot, amiben feltűnt egy teljesen új épület. A már egy ideje épülő kisbolt munkálatai befejeződtek, horgászbolttal fog bővülni a város.

Új töltőképernyőt is kap majd a csapatoknak szánt játékmód, az új kép is felkerült már gyönyörű minőségben a közösségi fórumokra, akár még háttérképnek is kiváló, akciódús jelenetet láthatunk rajta.

Epic Games

Rendhagyó lövöldözés fogja kezdetét venni a héten, ez már biztos. Egyszerre akár négy csapat is nyerhet, így nem kell majd csüggedni, ha az egyik csapat meglóg, ugyanis még további három kisbusz lesz felkutatható a szigeten, amibe bárki beugorhat a kinccsel a birtokában.

Új skinek, új tárgy és izgalmas új LTM, igazán kiváló hétnek néz elébe a Fortnite közösség!

Ezt láttad már?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva