Egyéb

GTA 6: több nagyvárosból álló térképre és drogbárós cselekményre számíthatunk

metabro - 5 éve

Az új Grand Theft Auto részről szóló pletykák újabb fordulatot vettek.

Az új Grand Theft Auto részről szóló pletykák újabb fordulatot vettek.

Hihetetlen, de a GTA legújabb része lassan 6 éves évfordulóját ünnepli, új rész pedig még sehol. Pedig a 2013-ban megjelenő GTA V sikerei után nem is lehet kérdés, a Rockstar Games folytatni fogja a sorozatot. Eddig csak annyi biztos, hogy kezdetben exkluzív módon csak PlayStation 5-re jelenik majd meg, és a fejlesztők már tudják, mi lesz a sztori alapja.

Sőt, elképzelhető hogy máris elszólták magukat róla!

A spoilert a Pastebin közösségi oldalon találták, középpontjában a GTA 6 sztorijával és helyszínével. Hitelességét alátámaszthatja, hogy a május elején felkerült szöveget mostanra már törölték is, ami minden ilyen esetben csak még gyanúsabb. Általában ugyanis azt üzeni, bizony volt benne igazság, amit a fejlesztők szeretnének még titokban tartani.

"Az új GTA 6 több nagyvárost egyesít majd, melyek között utazgathatunk a játékon belül.

A fő sztori szerint a cél, hogy igazi drogbáró legyen belőlünk. Egy kisebb városból, Liberty City-ből indulunk egyszerű kishalként. A kisebb küldetésekkel és lopásokkal aztán felküzdhetjük magunkat Vice City-be, ahol egy nagyobb bandához csatlakozhatunk. Innen uralhatjuk előbb Liberty City ügyleteit, majd végül Vice City uraivá válhatunk. Bizonyos területekre jellemző tárgyakat csak meghatározott boltokban vehetünk majd, illetve a feladatok közben visszatérő utalások lesznek a korábbi részekre is.

A Rockstar Games fejében már kész a koncepció, hogy mikor dobják piacra a játékot. Az biztos, hogy PS4-re már nem fog megjelenni, a memória korlátozások miatt. De mindenek előtt a cég még szeretné látni a PS5 és Xbox 2 eladásokat. Nagy terveik vannak az online kontenttel, mindezt szorosan együttműködve készítik elő a Microsoft és Sony munkatársaival."

A terület tehát minden eddiginél nagyobb, szinte már Red Dead Redemption 2-t idéző környezetet villant fel előttünk. Az infókat persze érdemes fenntartásokkal kezelni, és egyelőre nem beleélni magunkat semmibe.

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva