BoardGame

Halálnak halálával haltak


Az ezen a hétvégén a Boardgame rovatba bedobott játékokban a halálnak viszonylag nagy szerepe van, legalábbis a kerettörténetben: a tegnapi Narcos után most itt van a Stupid Deaths, vagyis Hülye Halálok. Ez már kapható, most jelent meg (a Narcos február végén jön majd).

Van ugye a Darwin-díj, amit azok kapnak (posztumusz, tehát átvenni nem tudják, mert már nincsenek az élők között), akik valami elképesztően lúzer módon haltak meg. Mondjuk azok, akik egy tökéletes szelfiért képesek bármire, például kiállni egy pár száz méter magasban lévő peremre, majd leesni onnan (a szelfizés közbeni halálok amúgy mostanára simán lehetnének külön kategóriások, vagy legalább Darwin-díj-különkategóriások). A név onnan van, hogy azok így képesek meghalni, akik ennyire hülyék, azok az emberiségnek, a fajunknak jó szolgálatot tettek azzal, hogy beteljesítették végzetüket. Amúgy az ilyen haláleseteket 1994-ben kezdték gyűjteni a Stanford Egyetem diákjai.

Nos, a Stupid Deaths (a játék maga amúgy magyar nyelvű, vagyis kiadták itthon, csak a címét hagyták angolul) pont ilyeneket gyűjt, vagyis ilyenek vannak benne. A játékosok meghallgatnak elképesztő haláleseteket, majd eldöntik, megtörtént-e. Aki jól tippel, túlél, aki nem, eljön érte a kaszás. Ami amúgy a dobozon is rajta van, de a kivitelben nem is ez a nagydurranás, hanem maga a doboz, ami szürkekő-mintájú, és sírkőalakú, a szürke kő pedig pont olyan, mint az régi sírkövek anyaga/felülete.

A játékot amúgy már 12 éves kortól ajánlják, legalább ketten, maximum hatan kell lenni hozzá, és egy menet fél óra. A Piatnik hozta, és 4590 forintért adja.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva