Gaming

Ingyen játékokból idén se lesz hiány az Epic digitális áruházában!


Ennek azért sok játékos fog örülni.

Az Epic Games csapata a frissen közzétett statisztikák alapján igazán büszke lehet magára, hiszen a 2018. decemberében indult digitális áruházuk már 108 milliós felhasználói bázissal rendelkezik. És ez még nem minden, ugyanis egészen idáig a játékosok több mint 680 millió dollárt költöttek el a platformon, amiből csak a Fortnite 429 milliót termelt.

Ezek után nem csoda, hogy hatalmas lendülettel vágnak neki az idei évnek is, amivel kapcsolatban elárulták, hogy 2020-ban is folytatják jó szokásukat, azaz hétről hétre fogunk egy-egy újabb játékot ingyenesen megkapni. Egyúttal azt is elmondták, hogy a Fortnite mellett azért vannak még más népszerű címek is a felhasználóik körében – ide tartozik többek közt a Control, a The Division 2, a Dauntless, az Untitled Goose Game és a Borderlands 3 is, amik tavaly a legnagyobb bevételeket produkálták.

Rendkívül tudunk örülni annak, hogy úgy néz ki, hogy a Steam végre kapott egy méltó ellenfelet magának, ugyanis anno az Origin, vagy a Uplay egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egyúttal bízunk abban is, hogy minél több játékfejlesztő találja meg magának a platformot, ami 15 éves hátrányát ledolgozva megszorongathatja a Valve digitális áruházát, amivel mi, játékosok biztosan jól fogunk járni.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva