PUBG

Makróznál? Akkor nem indul a játék! – A PUBG Corp. leszámolt a makrókkal


Ez gyorsan ment! A makrósok nem szívesen látott vendégek a PUBG-ben.

Tegnap írtunk róla, hogy a PUBG leírásába végre bekerült a hardveres ban lehetősége, ezen túl pedig külön részt szántak a makróval szerelt egerekre. Nem kellett sokat várni, már fel is fedezték egyes játékosok, hogy egy hibaüzenet miatt nem indul a PUBG. Ez kizárólag egy bizonyos makrózási lehetőséggel szerelt egerek esetén bukkant fel:

Elég különös volt a hibaüzenet, ugyanis semmilyen leírást nem mellékelt a PUBG Corp. az üzenet mellé. Nem is volt olyan könnyű a probléma megszüntetése, ugyanis azoknál is ugyan úgy jelentkezett, akiknek az egér szoftvere sem volt feltelepítve, így lövésük sem volt, hogy mi állhat a háttérben az egér meglétén kívül.

Volt aki kapásból új egeret rendelt | Forrás: PUBG fórum

Főként az A4Tech egerei voltak érintettek, azon belül is a Bloody széria, ami mint utólag kiderült, külön PUBG makrókkal szerelve érkezett a boltokba. Rengetegen használták úgy, hogy bele sem gondoltak abba, hogy a gyártó semmilyen partneri kapcsolatban nem áll a PUBG Corp.-pal, szóval simán illegális szoftvernek felel meg ezek használata. Azt, hogy milyen extra előnyökkel járt, az alábbi videóban láthatjátok:

Ez szerencsére már a múlté, viszont az A4Tech egereket is lehet használni, ehhez csupán fel kell rakni az egér szoftverét, utána pedig törölni a PUBG makrók részlegét.

Ezek után a probléma megoldódik. Egyelőre más egértípust nem bannol a PUBG a visszajelzések szerint. Az A4Tech egereit is feltehetőleg a pofátlan, gyárilag szerelt makrók miatt tiltotta ki a rendszer. Szerencsére azért nem minden gyártó ilyen szemtelen, de a mai világban szinte minden egér rendelkezik makrózási lehetőségekkel, szóval elég nehéz dolga van a PUBG Corp.-nak, de mostantól legalább a makrózás is tiltott a játékban, szóval emiatt is bannolhatnak bárkit. Aki esetleg tehát ilyen segédeszközt használ, az tegye el jól a virtuális fiókja mélyére, mielőtt lecsap a banhammer.

Ezt olvastad már?

Viszlát makrósok! Már bekerült a hardveres bannolás a PUBG leírásába

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva