League of Legends

Update: Több tárgy és hős is változhat a VB patch után!


A vb patch után bőven jönnek majd változtatások, s egy-kettő új infó szépen csöndben folyamatosan szivárog a Riottól.

Korábban már írtunk néhány, a 7.19-ben várható változásról, azonban nem sikerült minden említett módosításról szót ejtenünk. Most összegyűjtöttük azokat a hősöket és tárgyakat, amik Riot Meddler szerint változhatnak a jövőben. Nem tudjuk elégszer mondani, hogy ezek csak kísérletezések, először minden a PBE tesztszerveren fog megjelenni és hát láttunk már olyan változtatást, ami végül nem jelent meg az élő szervereken. A Riot védelmében csak annyit, hogy ugyan szeretik visszavonogatni a módosításokat, többnyire ezek a húzások később, akár más formában, de visszatérnek. Ilyen például a 7.19-re datált Vayne, vagy Malphite változtatás is.

A 7.19-ben két hős is átesik egy kisebb reworkön

Dübörög a tank meta, így nem meglepő, hogy néhány tank tárgy felkerült a listára, valamint a támogatók is kapnak egy kis törődést, legalábbis ha lehet hinni a Rioter szavának.

  • Edge of Night: Buff várható a tárgyra, az adatok még ismeretlenek.
  • Zeke’s Convergence: Esélyes, hogy erősíteni fogják a tárgyat, Meddler még itt sem közölt specifikus adatokat.
  • Gargoyle Stoneplate: Vizsgálat alatt áll, esélyes, hogy kap egy kis nerfet, tekintve, hogy túl erősnek tűnik jelenleg a Fighter karaktereken. (Cho’Gath esetéről meg ne is beszéljünk…)
  • Righteous Glory: Itt is egy nerf áll készülőben, a játékmenetért felelős csapat éppen azt vizsgálja, hogy mennyire számít túlzottan erősnek, mikor első tárgynak rusholják.
  • Ardent Censer: Már gyengítették ugyan a tárgyat, de további érvágásra lehet számítani az esetében. Lehetséges, hogy a három bónusz effektből veszíteni fog. (Támadási sebesség buff, Gyógyulás sebzés esetén, Sebzés buff)

A Sterak’s Gage szinte elő sem kerül a játékok során, így érthető, hogy fókuszba került, ezzel szemben a Gargoyle – Ardent – Righteous Glory triumvirátus viszont túlontúl domináns választások, az esetleges nerfek tökéletesen megalapozottak lennének. A Lethality-t halmozó orgyilkosok többnyire elkerülik az Edge of Nightot és inkább a Youmuu és a Duskblade felé hajlanak. Az utóbbi két tárgy szintjére szeretné a Riot felrántani harmadik opciónak az Edge of Nightot.

Riot Meddler: “Proaktívabbá szeretnénk tenni Jannát!”

Három további hős került elő az esetleges 7.19-es módosítások listájáról Janna, Azir és Xin Zhao mellett.

  • Malphite: Valószínűleg a Q képessége gyengébb lesz, mint amit az élő szerveren tapasztalhatunk jelenleg, viszont a tankosságát buffolni szeretnék. Ha a passzívja aktív, masszívabb páncélt terveznek neki.
  • Aatrox: Folyamatosan próbálják játszhatóvá tenni a Darkint, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Meddler az egyik fórumbejegyzésében azt írta, a Q képességének második felére célba vehetetlenné szeretnék tenni a démont, ezzel egy kis túlélési lehetőséget adva neki. További erősítések várhatók még rá, viszont azokról semmi pontost nem közölt még a fejlesztő.
  • Vayne: Buffok a képességeken, valamint egy kis életerő tuning. A Q képességéről lekapják ugyan a krit lehetőségét, viszont több AD-t fog hasznosítani. A W képesség minimum sebzése megnőtt, viszont a játék korábbi szakaszára gyengíteni szeretnék a százalékos sebzést. A játék végére úgy sebezne, mint jelenleg az élő szervereken. Továbbá a végső képessége kapna egy új effektet, a képesség ideje kitolódna killek és assistok esetében.
(Forrás: homebrewery.naturalcrit.com)

Udyr neve is előkerült a fórumbejegyzések között, viszont itt esetleges dátumot sem kaptunk, az ő módosításai még bőven igényelnek egy kis munkát. Lehetséges, hogy már a 7.19-ben megjelenik valami hozzá, ám Meddler türelemre int minden Udyr játékost.

Ti melyik tárgyat, vagy melyik hőst vennétek elő egy esetleges módosítás esetén?

Nyitókép: wall.alphacoders.com

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva