BoardGame

Merchant’s Cove és Dungeon Party – ezt a két társast nagyon várjuk idén


Merchant’s Cove

Ezt az észak-macedónok fejlesztők által igen sikeresen kickstarterezett játékot két metabrós kolléga is megrendelte a Ks-kampány keretén belül, egymástól teljesen függetlenül. Ami ennyire vonzó volt, a kinézete mellett, az a teljes asszimmetria, vagyis hogy minden játékosnak teljesen mást kell csinálnia a játékban, persze megadott keretek között.

A Merchant’s Cove 1-4 résztvevővel működik, mindenki egy fantáziavilágbeli kereskedő bőrébe bújik, a termékeit pedig igyekszik eladni az arra járó kalandoroknak. Négy karakter van (Alchemist, Blacksmith, Chronomancer, Captain), mindegyikük teljesen egyedi, mind megjelenésben, mind játékmenetben, így mindenki kiválaszthatja a kedvencét, amihez kötődhet. A többórás, hosszú társasok veszélye, hogy néhány sör után kudarcba fulladnak, na, ez itt nem áll fönn, ugyanis a játékidő 45 és 75 perc közé tehető. Az egyetlen dolog, ami belerondít ebbe a játékba, az a 79 dolláros, tehát nagyjából 23 ezer forintos árcédula.

 

Dungeon Party

Két hete zárult a Kickstarter-kampány, melynek során a kitűzött, amúgy elég szerény 5000 dolláros célt bőven sikerült túlteljesíteni: az összesen 2554 támogató 135 ezer dollárt dobott össze rá. A leírások és videók alapján gyors és egyszerű és vicces, mégis mélységes fantasy-kártyájáték, amit tényleg mindenhol lehet játszani, kocsmában kiváltképp, mivel a kártyák nem mások, mint SÖRALÁTÉTEK!! A játék pedig, ha akarod, rövid, ha akarod, hosszú vagy hosszabb, ahogy a játékmenet is szépen variálható.

A játékosok egy halom söralátét-kártyát pakolnak össze, ebben helyek, szörnyek és kincsek lehetnek. Majd minden helyen harcolnak egyet, legyőzik a szörnyeket és megszerzik a kincset. Közben kerülhet még több kincs, meg varázslat. Ha túlélik az egészet, a legtöbb kincset szerző játékos nyer. Ha nem élik túl, akkor a Dungeon nyer. De akárhogy is, nevetés lesz és talán még egy-két ital is!

 

 

 

Mennyire sok társast várhatunk?

Zenit – az egyensúly megtapasztalása

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva