League of Legends

Minion block: avagy a legidegesítőbb dolog a játékban


Mikor fogják kijavítani végre ezt az alapvető problémát?

Sok minden változik évről évre a League of Legends világában, azonban egy dolog állandó. Még pedig egy elég látványos dologról van szó, ez pedig nem más, mint a minion block.

Mivel minden karakternek, köztük a hősöknek és a minionoknak is van “fizikai” kiterjedése a pályán, vagyis helyet foglalnak el, ezért nem lehet csak úgy átsétálni közöttünk. Meg kell őket kerülni, és azt a játék útkereső rendszere is megteszi. Ez az a rendszer, ami kitalálja, hogy ha a térkép másik felére, vagy akár csak pár lépéssel odébb kattintunk jobb gombbal, akkor mi a legrövidebb út, amin oda juthatunk. Ebből fakadnak javarészt a problémák is, na meg a tereptárgyakból is néha.

Nincs annál frusztrálóbb érzés, mint amikor vadul kattintgatunk valahova, de nem bírunk elmozdulni, vagyis bármi, amit terveztünk az nem úgy sül el, ahogy annak kellene. Ha dzsungelszörnyekről van szó, vagy ellenséges minionokról, azokkal még idővel talán tudunk valamit kezdeni, bár addigra jó eséllyel halottak vagyunk. A legrosszabb viszont az, amikor a saját minionjaink ítélnek halálra, mivel azokat támadni sem tudjuk.

Ebben a helyzetben az a legrosszabb, hogy se jobbra, se balra, se fel és sem pedig lefele, tehát semmilyen irányba nem tudunk mozogni, ergo tehetetlenül végig kell néznünk saját halálunkat, vagy tehetetlenségünket.

Minion blocked for over 5 seconds. from r/leagueoflegends

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva