Gaming

Moddereknek hála már TPS nézetből is játszható a Doom Eternal – Videón a gameplay!


Egyszerűen zseniális, mit ki tudnak még hozni belőle

A Doom Eternal jött, látott és szó szerint mindent letarolt. Esküszöm nem a fanboy szól belőlem, de egészen elképesztő, hogy mennyire mély és szórakoztató tud lenni egy faék egyszerűségével bíró lövölde. A Doom 2016-ban feltámadt hamvaiból és most újra, még nagyobb erővel súlyt le a kissé elfáradt FPS zsánerére.

Egészen eddig, ugyanis mostantól a Third Person Shootereknek is odasóz egyet, hála a FearLess Cheat Engine modderközösségnek, akik nem túl hosszas kutatómunka során a játék fájljai között bukkantak rá a harmadik személyű nézet kódsorának maradékaira. 

Az egyelőre nem tisztázott, hogy a fejlesztőknek mi szándéka volt a nézettel, de egészen jól működik így is; a torkolattűz és a mászás visszamaradt az FPS nézetből, illetve a kivégzéseken is lenne mit csiszolni, de még így is elképesztő, mit ki tudtak hozni pár ottfelejtett kódsorból.

Egyébként hasonló próbálkozások voltak már a 2016-os Doomban is, ott viszont egyáltalán nem volt lemodellezve Doomguy teste, ott a kezeken és a lábon kívül mást nem láthattunk belőle. A Doom Eternal esetében viszont egy két munkahónapot rászánva akár még a játékba is kerülhetett volna a harmadik személyű nézet. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen lehet így játszani, akkor érdemes körülnézned kicsit a modot készítők fórumán, egészen pontosan a FearLess Cheat Engine-en, aztán egy kis ügyködés után már nyomhatod is.

Ezt olvastad már?

Érdekel a játékfejlesztés? Akkor ezt ne hagyd ki!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva