Counter Strike

Online éra dióhéjban: Spongey édesapja Major kvalifikáció közben nyitott be a fiához


Verseny ide vagy oda, a vacsora nem hűlhet ki.

Múlt héten csütörtökön indult útjára a cs_summit 8, az észak-amerikai régió RMR (Regionális Major Rangsorolás) eseménye. Mindennek igen komoly tétje van, hiszen a csapatok összesen három versenyre alapozhatnak, ahol pontokat gyűjthetnek, ehhez jönnek hozzá a tavaly évről áthozott pontok.

Tegnap este a B-csoport két együttese, a Bad News Bears és az EXTREMUM fontos mérkőzést játszott, hiszen ezen a találkozón már a kiesés elkerülése volt a tét. Rögtön a második kör elején egy váratlan vendéget láthattunk a képernyőn, ugyanis Spongey édesapja benyitott fia szobájába.

Az édesapa vagy nem tudta, hogy már megy a mérkőzés, vagy csak a webkamerára nem számított, de láthatólag szerette volna, ha fia sem marad vacsora nélkül. Természetesen a mémgyár azonnal beindult, a közösség pedig a Reddit-bejegyzést és a Twittert is ellepte különféle vicces képekkel és megjegyzésekkel.

Az összecsapást végül az EXTREMUM nyerte 2:0 arányban (16:13, 16:12), így a Bad News Bears kiesett, Spongey és csapata a 7-8. helyen zárta a tornát. Jutalmuk 2000 dollár és 950 RMR pont lett, ezzel a nyolcadik helyen állnak az észak-amerikai RMR pontversenyben.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva