League of Legends

Rework: Pipa az Eve VGU, jöhet a következő!

Cloud - Igrici Áron - 7 éve Címkék: Swain, VGU,

Végre megkapta a várva várt újragondolását a láthatatlan orgyilkos, a Riot nem pihen, már meg is van a következő kiszemelt!

Már egy ideje táncolt a hír a fórumokon, de most a Riot frissítette a rework listát, s ezzel hivatalosan is bejelentette, a következő rework-öt Swain, a noxusi stratéga fogja kapni!

A frissítés lista egyébként kiváló információ forrás azoknak, akik kíváncsiak a múltban véghezvitt módosításokra, vagy arra, hogy előreláthatólag mire lehet számítani. Swain már egy rettenetesen idős karakter, olyannyira, hogy rá is egy teljes modell, valamint játékmenet frissítés vár majd. A nyár elején pedzegette már a Riot, hogy változásokat fognak hozni Swain esetében, végül bejelentették, nem lesz elég buffolni, vagy finomhangolni a karaktert, nulláról kell újraépíteni.

Az Evelynn update ki is táncolt már a teszt szerverre, így biztosak lehetünk benne, hogy a Riot már gőzerővel dolgozik a stratéga frissítésén.

Hivatalos: Folyamatosan a szexen jár az új Evelynn esze!

Riot Reav3 korábban egy fórum beszélgetés során azt mondta, jelenleg Swain nem igazán illik bele a saját történetébe, a mostani játékmenete mindent képvisel, csak nem egy mester stratégát. Márpedig Swain az egyik legjobb a szakmában, ha Runeterra történeteit vesszük figyelembe. Ebben akar tehát a Riot nagyot újítani, így valószínűleg a képességeit teljesen nulláról fogják újratervezni.

A hős tervezésére 20thCenturyFaux-ot kérték fel, az ő nevéhez köthető Zyra, Brand, LeBlanc, de még Kha’Zix is.

Azért érdekes Reav3 kijelentése, miszerint nem hű saját magához a karakter, mert a Riot azt is kijelentette, Swain nem csak külső, valamint képesség frissítést fog kapni, hanem a teljes történetét is újraírják. Tehát akik abban bíznak, hogy a madaras téma visszatér, akár még el is keseredhetnek a jövőben. Simán kaphatunk egy testpáncélos skinheadet a jövőben, mint noxusi vezető, a bicegő madárbarát helyett.

Ha most is úgy kezeli a Riot a VGU-t, ahogy 2017-ben eddig tette, akkor az új Swain bemutatása előtt még kapni fogunk egy teljesen új hőst, akiről még csak egy-két pletykát hallottunk eddig.

Újdonság: Yasuo tervezője egy Mage hősön dolgozik!

Egy biztos, egyhamar még biztosan nem látjuk a noxusi új formáját, az is lehet, hogy csak 2018 elején tervezik megjelentetni, éppúgy, mint ahogy Warwick-kal is tettél.

Szerintetek jó húzás, hogy Swain kapja a következő VGU? Esetleg lenne jobb jelölt?

Nyitókép: boards.na.leagueoflegends.com

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva