Fifa

Röhejes, FIFA 2000-et idéző “közönség” szurkolt a Real Madrid és a Barcelona legutóbbi meccsén!


Lehet jobb lett volna üresen hagyni a lelátót!

Döcögősen ugyan, de csak beindult a koronavírus-járvány utáni élet, így a futball rajongók legnagyobb örömére a kedvenc csapataik meccseit is újra képernyőre tűzték. De csak a képernyőre, mivel a globális szinten érvényben lévő óvintézkedéseknek eleget téve egyelőre csak zárt kapus meccseket játszhatnak, ezért a stadionok székei üresen tátonganak még egy ideig.

A szurkolói hangulat megteremtése miatt több ligában is azt találták ki, hogy a hiányzó nézőközönséget és annak morajlását a FIFA sorozatból kölcsönzik majd. Mindezzel persze nem is lenne gond, de a LaLiga – spanyol bajnokság – megoldása annyira röhejesre sikerült, hogy kisebb túlzással élve már a FIFA 2000-ben is jobban nézett ki a közönség – ott legalább már mozogtak is.

A gesztus szép a megvalósítás gyötrelmes, és persze ajándék lónak sem a fogát nézzük, de az erre rászánt pár millió, de legalább pár százezer euróból még egy sufni VFX csapat is többet tudott volna kihozni, sőt! A morajjal legalább nem volt gond, azt már nem a 20 évvel ezelőtti játékból kölcsönözték, hanem – állítólag – a legfrissebb Fifából. Hozzátenném, hogy a technikusok munkáját nagyban nehezíthette, hogy élő a közvetítés, de legyünk őszinték, számos ennél jóval kisebb büdzsével gazdálkodó rendezvény oldotta már meg ennél sokkal jobban az élő műsor alatti animációkat és effekteket. Ezt a megoldást a legutóbbi spanyol bajnoki forduló összes meccsén ugyanúgy láthattuk, így a két legnépszerűbb csapat, a Real Madrid és a Barcelona szurkolói is egyazon a szürreális látványon osztoztak.

A Real és a Barca a hihetetlen látvány ellenére is simán lehozta a mérkőzést (a pályáról ők legalább csak a kifeszített fehér molinót látták), a végeredmény pedig Madrid – Eibar 3-1, Mallorca – Barcelona 0-4. (A videókat csak Youtube-on tudjátok megnézni, a LaLiga minden külső platformról letiltatta az anyagait…) 

Ha nem akarsz lemaradni egyetlen FIFA hírről sem, akkor csatlakozz csoportunkhoz Facebookon:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva