Gaming

Rossz hír a Hitman 3 kapcsán – az exkluzivitás rákfenéje a PC-t is megfertőzte!


A PC-s játékosok is belekóstolnak kicsit az exkluzív tartalmak visszásságába...

Utólag okos az ember, pedig messziről láthattuk jönni, mindenesetre reméljük nem lesz belőle precedens, legalábbis valahogyan megoldják majd.

Történt ugyanis, hogy mikor bejelentette az IO Interactive a Hitman 3 PC-s Epic Games Store exkluzivitását azonnal leszögezte, hogy akik a másik árúház klienséből indították a játék korábbi részeit, azok a játékbéli haladásukat gond nélkül importálhatják majd. Ez – gondolhattuk – alapvető kell legyen, hiszen a legújabb felvonás egy évig kizárólag az Epic felületéről lesz indítható, annak fényében pedig pláne, hogy a Hitman 2 nem jelenhet meg ott – így azt csak Steamen érhetjük el.

Nos, rossz hír, hogy az exkluzivitások rákfenéje a maga módján már a PC-t is megfertőzte, a Hitman 3-ba semmilyen módon nem vihetjük át a Hitman 2-ben elért haladásunkat és eredményeinket, de még a pályáit sem importálhatjuk.

Az IO és az Epic erre megoldásként azt találta ki, hogy az előző rész pályáit már felújított formában DLC csomagként lehessen megvásárolni, az első hetekben 80%-kal olcsóbban.

Itt rögtön két problémával, úgy pedig nézőponttal szembesülhetünk. az egyik egy alapvetően konzolos-féle (szerintem rossz) megközelítés, mely azt veszi alapul, hogy úgysem azért veszi meg az ember az új játékot, hogy a régivel játsszon. Mindez akár lehet igaz is, csakhogy a Hitman – The World of Assassination teljes koncepciója arra épül, hogy a régi, félig-meddig epizodikus játékok teljes implementációt kapnak az újabb részekbe is, melyeket jobb grafikával és az újabb játékelemekkel újra végigjátszhatunk. Most mindezért a PC-s játékosoknak kétszer kell majd fizetni, mivel ugye a Hitman 2 nem elérhető az EGS-ből.

A másik probléma amitől a PC-s közösség az Epic Games Store megjelenésével azonosan régóta tartott; hogy a konzolokkal ellentétben egy alapvetően nyílt platformon megkötésekkel kell találkozzanak. Leszögezendő, hogy az Epic Games konkurenciára való törekvése alapvetően egy jó dolog – hiszen versenytárs nélkül a Steam szinte teljesen belekényelmesedett a helyzetébe, a GoG pedig nem kívánt alternatívaként határozottabban feltűnni – mindazonáltal a PC-s exkluzivitások ilyen formában komoly zsákutcába is futhatnak, melynek hosszabb távon meg lehetnek még a maga buktatói.

Mindenesetre ez nem túl jó hír az azoknak a játékosoknak, akiknek Steamen megvan már a Hitman 2 és a fejlesztők ígéretében bízva arra számítottak, hogy 0 forint ráfordításával tudnak majd játszani a kvázi korábban már megvásárolt játékukkal. 

Így zárul kedvenc bérgyilkosunk utolsó kalandja – Januárban jön a HITMAN 3!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva