Counter Strike

Sadokist elnézést kért, amiért kikelt magából és kimondta az “N betűs szót”


Sadokist elnézést kért, amiért csalódást okozott mindenkinek.

Korábban írtunk róla, hogy a népszerű caster a születésnapi buliján kicsit elengedte magát és túl sokat ivott, emiatt pedig olyan dolgok hagyták el a száját, amelyek meglehetősen sértőek voltak az afroamerikaiak számára.

Sadokist kiakadt és kimondta, az “N betűs szót”

Az eset után napok teltek el, de végre Sadokist felvállalta tettét és bocsánatot kért, egy rendkívül hosszú Facebook posztban. A caster azt állítja, hogy egy teljesen másik emberré vállt abban az állapotában, amelyet ő maga sem képes tolerálni, a vulgáris, gyűlöletkeltő beszéd, amit azokban a klipekben láthattunk, egyszerűen nem ő, ezért pedig elnézést kért. Soha nem volt célja, hogy megbántson egy teljes közösséget, inkább építeni próbált mindig, ezért láthattuk tőle korábban a “sajtburger akciót”, illetve a rengeteg utazás, podcast, interjú és cast során is mindig igyekezett beleadni mindent, most pedig rossz színben tüntette fel a közösséget, ami miatt mindenkitől elnézést kért.

A történtek hatására úgy döntött, hogy a most következő ESL Pro League-en nem lesz ott, azt pedig hogy mit hoz a jövő, még nem tudja, viszont tervben volt már számára korábban, hogy tovább lépjen a CS/esport vonalról, reméljük, hogy ezt nem fogja még megtenni egyhamar.

A teljes nyilvános levelet itt olvashatjátok el:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva