Fortnite

Season 8: új pálya helyett állandó éjszaka és Dark Mode lehetne a megoldás


A térkép változásai mellett érdemes lenne feljebb tekerni a változatosságon, erre lehetne megoldás az állandó éjszakai pálya.

A Fortnite kapcsán szinte naponta elhangzik valakitől, nem kellene-e már egy új pálya a játéknak? A fejlesztők szerint egyértelmű nem a válasz, hiszen több szezon óta tökéletesen elvannak a mostani szigettel. Állandóan változik, alakul és színesedik, de mégis ugyanaz.

Egy éjszakai móddal azonban könnyen megoldható lenne az egész!

Az éjszakai pálya elvileg egyébkét most is a játék része. Nagyon ritka ugyan, de simán előfordul, hogy egy meccs “éjszakába csúszik” és a környezet sötétebbre változik. A régi motorosok még biztosan emlékeznek az esti meccsekre, melyek az idő múlásának, a nappal és éjszaka váltakozásának voltak köszönhetőek.

Mostanra azonban ez már eléggé kikopott a szerverekről, inkább csak véletlenül lehet belefutni.

Ha azonban álladó játékmód lenne belőle, és Dark Mode-ban is indíthatnánk meccseket, mindenki jól járna. A játékosok megkapják az annyira várt újdonságot, mégsem kell új mapot behoznia a fejlesztőknek. Igazából csak pár kattintással állandósítani kellene az éjszakai környezetet és a minimapot besötétíteni.

De megoldás lehetne a ciklikusság visszatérése és állandó jelenléte a szigeten. Folyamatosan válthatná egymást a nappal és az éjszaka, amivel egy plusz elemet hozhatnának a mostanra már jól megszokott játékmenetbe.

Ti mit szólnátok hozzá, ha több éjszakai meccs is lenne a Fortnite-ban, akár állandó játékmódként?

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva