Fortnite

Segítség a vásárláshoz – Gyönyörűek lettek a v6.10-es skinek 3D modelljei


Így azért már el tudjuk dönteni, hogy melyikre költünk és melyikre nem.

Minden egyes frissítésnapon tűkön ülünk, hogy az adatbányászok mit kaparnak elő nekünk a frissült forrásfájlokból. Az Epic Games ugyan minden egyes frissítésről közöl egy hivatalos változáslistát, ám ez nem jelenti azt, hogy az az összes módosítás amit végeztek a játékban. A forrásfájlok ugyanis minden egyes alkalommal változnak és teljesen új tartalmak csusszannak közéjük. Ezeket a tartalmakat az adott ciklusban szépen lassan feloldogatja az Epic, az adatbányászok pedig már az első napon igyekeznek kideríteni, hogy mire lehet számítani az elkövetkező egy hétben.

Így történt ez a v6.10-es frissítéssel is, megérkezett a hivatalos Patch Note, majd rá körülbelül fél órára be is indult a világháló adatbányász-szekciója. Minden egyes Twitter fiók, ami arra szakosodott, hogy Fortnite újdonságokat közöljön rákanyarodott az új frissítésre és ahogy az lenni szokott, szorgosan tolták is ki magukból az újdonságokat.

A legújabb Item Shop ciklusba négy eddig még nem látott Outfit és a hozzájuk tartozó további kozmetikai tárgyak fértek be. Ilyenkor egy-egy PNG fájlt kapunk a szivárogtató felektől, vagy egy összesített montázst az újdonságokról. Viszont ebből összességében nem tudjuk eldönteni, hogy játék közben mire lehet számítani majd. Viszont ez  a probléma most megoldódott, a Skin-Tracker ugyanis frissítette az adatbázisát és felkerültek az oldalra a v6.10-ben érkezett tárgyak 3D modelljei. Így tehát mindenki könnyedén eldöntheti, hogy szán-e pénzt a közelgő skinekre, avagy sem.

Arachne (Legendary)

 

Fortnite – Arachne
by Skin-Tracker
on Sketchfab

Spider Knight (Legendary)

 

Fortnite – Spider Knight
by Skin-Tracker
on Sketchfab

 Guan Yu (Epic)

 

Fortnite – Guan Yu
by Skin-Tracker
on Sketchfab

Onesie (Rare)

 

Fortnite – Onesie
by Skin-Tracker
on Sketchfab

A Back Blingeket, Harvesting Toolokat és Glidereket ITT tudjátok lecsekkolni. Amire még jók voltak a Skin-Tracker adatai, hogy el tudjuk képzelni mennyibe fog nekünk fájni a kiszemelt tartalom. A pókos duó tagjait 2000 V-Bucks-ért vásárolhatjuk majd meg, Guan Yu 1500 V-Bucks-ért lehet majd a kínai kultúra kedvelőinek tulajdona, míg a Durr Burger mintás kezeslábast hordó hölgy 1200 V-Bucks-ért megy majd a piacon.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva