Valorant

Szép játékkal búcsúzott KODIAK Valorant csapata a Twitch Rivals versenyétől!


Szórakoztató pillanatok, kevés győzelemmel.

Két nappal ezelőtt meséltünk nektek arról, hogy a Twitch Rivals kétnapos eseményére meghívást kapott KODIAK, KriszhAdvice, TheVR Jani és bLYYYY, akik az egyik cseh streamerrel, CzechClouddal kiegészülve vettek részt a 100 ezer dollár összdíjazású versenyen. Bár a srácok mindent megtettek a továbbjutásért, ez mégsem jött össze, hiszen kőkemény ellenfeleken kellett volna túljutniuk.

A többségében magyar csapat első meccse a hivatalos csatornára is kikerült, ahol Fnatic P0W3R alakulatával kellett összecsapniuk. A fiúk sokáig állták a sarat és egy végtelenül izgalmas párharcot összehozva végül 11:13-ra kaptak ki a Bind mapon.

A második mérkőzésen kicsit visszaesett a hazai lendület, hiszen woobzorék ellen támadóként csak 4 kört sikerült nyerni, ami a védekezésre is alaposan rányomta a bélyegét, így az eredmény a mieink számára 5:13 lett. Sajnos, a csapat nem tudott megszabadulni a rá telepedő átoktól, így a harmadik meccset is elbukták, amivel búcsúzniuk kellett a versenytől.

Csatlakozz még ma folyamatosan épülő Valorant közösségünkhöz!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva