Tech

Tinderen hamarosan már videóhívásokat is indíthatunk!


Hamarosan érkezik társkereső applikáció legnagyobb újítása.

A Tinder napjaink egyik legismertebb és legnépszerűbb társkereső appja, a fiatal korosztály körében legalábbis egészen biztosan. Az alkalmazás ugyan már 2012 megszületett, az áttörés kicsivel később 2014-ben történt, amikor szinte ugrásszerűen megnőtt a felhasználóbázisa, hazánkban pedig 2015-ben kezdett igazán elterjedni. Mostanra már több mint 50 millió regisztrált felhasználóval rendelkezik, akik számára most sokkal könnyebbé-gyorsabbá-ember közelibbé teszik az ismerkedést.

Ennyi év után idén nyáron érkezik meg az alkalmazás első komoly újítása, méghozzá a videochat funkció, amivel bizony számottevően felgyorsulhat majd a két ismerkedő fél közötti kommunikáció.

A fejlesztés igencsak időszerű, de főleg szükségszerű volt a tulajdonos, Match Group részéről, ugyanis elmondásuk szerint a mostani bezárkózott helyzetben az emberek egyre inkább előveszik a társkeresőt, különösen a 30 év alattiak.

A videóhívás pedig alapvetően változtathatja meg a működést, aminek segítségével sokkal közelebb kerülhetnek az emberek egymáshoz, könnyebbé, gyorsabbá és minőségibbé teheti a kommunikációt (helló videó-randi), de ezek mellett nagyszerű szűrőként is működhet, ugyanis mint más platformokon, úgy itt is rengeteg az álprofillal tinderező.

Emellett leszögezték, hogy a videóhívás funkcióhoz nem lesz elég az, hogy az emberek matchelnek, ezek után mindkét félnek egy további szűrőn is át kell mennie ahhoz, hogy felhívhassák majd egymást (gyanítjuk mindkét félnek engedélyt kell hozzá adni), ennek természetesen biztonsági okai vannak. A funkcióbeli frissítést az év második felére ígérték a fejlesztők, akik leszögezték, hogy még a nyár végéig szeretnék ezt beimplementálni, így nagy eséllyel augusztus környékén fog majd megérkezni.

(Forrás: Engadget)

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva