Tech

Valóban brutális lett az új Ryzen? – Kiszivárgott az első teszt

metabro - 5 éve

Egyre kiélezettebb a verseny a processzorpiacon.

Egyre kiélezettebb a verseny a processzorpiacon.

Az utóbbi időben szinte az összes reflektor az AMD-re irányult, ugyanis míg az Intel és az Nvidia már jó ideje bemutatta az új generációit – inkább kevesebb, mint több sikerrel -, az AMD csak ült a babérjain. Most viszont egyre közelebb van az új Ryzenek startja, amit hamarosan az új Navi kártyák is követnek majd.

A Computex-es bemutatójukkal mindenkit levettek a lábukról, persze mind ez idáig csupán a prezentációkat csodálhattuk meg, amiben korábban már jó párszor sikerült csalódnunk, épp ezért érthető módon többen szkeptikusak az új termékeikkel kapcsolatban.

Az El Chapuzas Informático spanyol hírportálnak ezúttal is sikerült megkaparintania egy példányt az AMD új processzoraiból és nem törődve az embargóval bemutatták, hogy mit is tud a Ryzen 5 3600. Azt érdemes leszögezni, hogy ez a processzor a 199 $-os árával az i5 9400 ellenfele, viszont míg a konkurense csupán 6 maggal rendelkezik, addig a Ryzen 5 3600 a 6 magon túl 12 szálat kapott, ami a jól párhuzamosítható alkalmazások esetén meglehetősen jól tud jönni, de sajnos a mai játékokban inkább az órajel és az IPC teljesítménye számít

Szintetikus tesztek

A szintetikus tesztek a processzor nyers erejét mutatják be. Fontos kiemelni,hogy ezeket az alkalmazásokat úgy írták meg, hogy minél jobban kihasználja a hardvereket, a valós környezetben viszont mindig az adott alkalmazástól függ, hogy mennyire használják ki a kérdéses hardvert. A tesztekből jól látszik, hogy az új Ryzen 5 bizony nem lett egy rosszul sikerült darab, tekintve hogy a R5 2600-as elődjével szemben olyan teljesítményt produkált, amilyet az Intelnél rég nem láttunk.  Ráadásul nemhogy a konkurens Intel i5 8400-at alaposan elverte, nyers erőben inkább az i7 9700K/8700K-val versenyzett, ami nem rossz tekintve, hogy feleannyiba kerül.

Játék tesztek

A játékok esetén már nem volt olyan fényes a helyzet, ugyanis a Ryzen 5 3600 teljesítménye eléggé hullámzó volt, de ettől függetlenül a korábbi Ryzen 7 2700X szintjén minden esetben hozta, pedig az az előző generációból egy ligával feljebbről érkezett. Ha igazak a tesztek, akkor azt bátran kijelenthetjük, hogy az új Ryzenek fel fogják venni a versenyt az Intellel játékok terén is, a remek ár/érték arányukat tekintve pedig szinte borítékolható, hogy az Intelre nehezebb idők várnak az elkövetkezendőkben, ha csak nem rukkolnak elő valami jobbal, mint az árcsökkentés.

Az biztos, hogy újra nagy verseny lesz a processzorpiacon, ez pedig mindenkinek csak pozitív, hiszen a nagyobb választéknak köszönhetően az árak is lejjebb kúsztak (az utóbbi időben először). 

Forrás: El Chapuzas Informático , Techpowerup

Ezt olvastad már?

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva