League of Legends

Vandiril megcsinálta! – Yuumi megjelenésével képesek vagyunk 10 embert egy testbe erőltetni

metabro - 5 éve

A közösség kitalálta, Vandiril pedig megvalósította.

Yuumi egy igazán rendhagyó karakter lesz a League of Legends világában, több olyan mechanikája is van, amire eddig még nem nagyon volt példa a játék története során. Olyat már láttunk, hogy egy-egy karakter "belebújik" másnak a testébe, vagy éppen bekebelezi azt, de arra még nem volt példa, hogy szabadon csúszkálhassunk testről testre és még egyéb effekttel lássuk el társainkat.

A Reddit közösség rendesen rá is szabadult a témára, elkezdtek azon elmélkedni, hogy mégis hogyan lehetne összehozni egy olyan esetet, amikor a játék összes játékosa egy testben létezik egyidejűleg.

Természetesen ehhez egy ideális helyzet szükséges, talán annak nagyobb az esélye, hogy kétszer nyerünk ötöslottót, minthogy a szóban forgó akció egy normál blind pick mérkőzésen összejöjjön.

Egy-egy lelkes játékos ki is dolgozta a formulát, amit végül elküldtek Vandirilnek, annak a Youtubernek, aki előszeretettel feszegeti a LoL határait.

  • A vörös csapat Sylas-a ellopja a kék csapat Kalistájának ultiját.
  • A kék csapat Sylas-a ellopja a vörös csapat Kalistájának ultiját.
  • A kék csapat Yuumija belebújik az egyik szabadon választott csapattársának testébe.
  • A kék csapat Tahm Kench-e megeszi a szabadon választott csapattársat.
  • A kék csapat Kalistája leultizza a kék csapt Tahm Kench-ét.
  • A kék csapat Sylas-a használja az ellopott Kalista ultit a kék csapat Kalistáján.
  • A vörös csapat Yuumija belebújik a vörös csapat Kaynjébe.
  • A vörös csapat Kayneje leultizza a kék csapat Sylas-át.
  • A vörös csapat Tahm Kench-e bekebelezi a kék csapat Sylas-át.
  • A vörös csapat Kalistája aktiválja az ultiját és magába szívja a vörös csapat Tahm Kench-ét.
  • A vörös csapat Kayn-je használja az ellopott Kalista ultit a vörös csapat Kalistáján.
  • A vörös csapat Sylas-a használja a Zhonya's Hourglass tárgyat, így a játékosok nem tudják elhagyni a testét.

Igazán őrületes dolgokra képesek már a játékosok a League of Legends világán belül, s az előrejelzett "rendhagyó" lövész karakter majd csak 2019 végén érkezik…! 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva